Atlétikai csapat-Eb szokatlan szabályrendszerrel

2009. június 15., hétfő 14:30

A legerősebb összeállításában, az olimpiai ezüstérmes Pars Krisztián vezérletével vesz részt a magyar atlétikai válogatott a hétvégén új formában és szokatlan szabályrendszerrel sorra kerülő csapat-Európa-bajnokságon, a norvégiai Bergenben. A kontinentális szövetség (EAA) továbbra is négy osztályban rendezi meg az Európa Kupa helyébe lépő Eb-t, de a férfi és női verseny együtt kerül értékelésre. Az Eb-n nincs lehetőség hibás rajtra, magas- és rúdugrásban a negyedik rontás után be kell fejezni a viadalt. A többi ügyességi számban az első két sorozat után a legjobb hat kap egy harmadik kísérletre is lehetőséget, majd a legjobb négy még egyre. 3000 és 5000 méteren, valamint 3000 m akadályon 3-3 futót kiállítanak az utolsó körök során - derült ki a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) hétfői sajtótájékoztatóján.
Gyulai Márton, a MASZ főtitkára hozzátette: az EAA kizárólag ezen az egy versenyen kívánja alkalmazni az új lebonyolítási formát. A kalapácsvető Pars mellett az athéni játékokon ezüstérmes Kővágó Zoltán, valamint az utóbbi időben hozzájuk hasonlóan  remeklő, súlylökő Kürthy Lajos is tagja a csapatnak. Az I. osztályból három válogatott jut fel a legjobbak közé, a Szuperligába, kettő kiesik a II. osztályba. Az I. ligában szereplő együttesek: MAGYARORSZÁG, Fehéroroszország, Szlovénia, Románia, Törökország, Belgium, Hollandia, Finnország, Észtország, Svájc, Szerbia és Norvégia.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Hamarosan itt a nyár!
    Hamarosan itt a nyár! Gondoljon már most a nyárra és válasszon ajánlataink közül a vakációra! 2.500 Ft / fő / éjtől
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől