Szeptember 6-án lesz a Nike félmaraton

2009. május 19., kedd 16:08

Szeptember 6-án 24. alkalommal rendezik meg a Nike félmaratont, Közép-Kelet-Európa egyik legnagyobb ilyen futóeseményét. Az esemény keddi, felvezető sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a 21 km-es távot akár párokban is, 13 és 8 km-es felosztásban lehet teljesíteni, mindemellett 3 km-en is kipróbálhatják magukat a futni vágyók. A tavalyi megméretésen 45 ország képviseltette magát. Legtöbben Nagy-Britanniából érkeztek, több mint kétszázan. A szervezők idén körülbelül hétezer résztvevőt várnak.

Az esemény arca két olimpiai bajnok, Kammerer Zoltán kajakozó és Kovács Ágnes úszó lesz. A Budapest Sportiroda szervezője, Kocsics Árpád elmondta: ugyan a félmaraton egy teljesíthető táv, ám felkészülés nélkül senkinek sem ajánlja a versenyt: "Csak akkor induljon el valaki, ha felkészültnek érzi magát, a nélkül inkább a kisebb távokat válassza. Idén is zenészek, valamit több szórakoztató program színesíti majd az útvonalat, az alsó korhatár pedig 12 év."

A Nike sportszergyártó cég a felkészülésben szeretné segíteni a sportolókat: az országszerte felállított futócenterekben edzők segédkeznek az egyéni edzésprogramok elkészítésében, valamint szakemberek tanácsai mellett lehet kiválasztani a megfelelő felszereléseket is. (MTI)

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Ausztria Idilli környezetben szeretne pihenni? Böngésszen oldalunkon és válasszon! 19.474 Ft / apartman / éjtől