Nem rúgják ki a kokainozó kerékpárost

2009. május 12., kedd 11:51

Megbüntette, de nem menesztette a Quick-Step az áprilisban ismét pozitív kokaintesztet produkáló Tom Boonent, az egyik legjobb belga profi országúti kerékpárost. A klub úgy határozott, hogy egyelőre bizonytalan időre eltiltja világbajnok versenyzőjét, a jövőben azonban számít rá. A 28 esztendős Boonennek nemzetközi eltiltástól nem kell tartania, ugyanis áprilisban versenyen kívüli ellenőrzés során bukott meg kokainnal, csakúgy mint tavaly, márpedig - a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) szabályai szerint - ez az anyag csak akkor von maga után ilyen büntetést, ha egy viadal után adott mintában találják meg.

"Gondolkozunk a komolyabb pénzbüntetésen. Ennek mértékéről majd akkor adunk tájékoztatást, ha Tom újra versenyezhet" - áll a Quick-Step közleményében, mely kiemeli, Boonent kötelezték arra, hogy legalább egy évig pszichológushoz járjon. "Tom nem rabja a szernek, de sajnos különböző okok miatt szórványosan használt kokaint." A csapat legjobbjától a következő egy évben két hetente vizeletmintát, illetve ebben az időszakban legalább háromszor a hajából is mintát vesznek majd. A 2005-ben világbajnok Boonen pályafutása során négyszer nyerte meg a legendás Párizs-Roubaix egynapos viadalt, s a 2007-es Tour de France-on a sprinterek közötti pontversenyében végzett az élen.

Minden idők

16+ Parkettadarab döfte át a futsalost
A spanyol amatőr elcsúszott, 40 centis levált fadarab állt a combjába, szerencsésen megúszta.

Shopline

OnGo beszámolók

  • Róma
    Róma A Spanyol lépcső és környéke, egy kedves kis szökőkúttal egyik kedvelt randevúhelye a városnak....
  • Kanári-szigetek, Tenerife Imádtuk Tenerifében, hogy bármerre jártunk, szinte mindenhol megközelíthető volt az Atlanti-óceán....
  • Zakopane A felvonó 1123 méterre vitt fel minket, mely nem annyira magas, de a kilátás így...