Valverdét két évre eltiltották Olaszországban

2009. május 11., hétfő 18:47

Alejandro Valverde spanyol országúti kerékpárost két évre eltiltotta az olaszországi versenyektől a helyi olimpiai bizottság (CONI). A kerekes nem vett részt a római meghallgatásán, de ügyvédei elmondták, hogy szerintük a CONI-nak nincs joga eltiltani védencüket. A döntés nyomán komoly veszélybe került Valverde indulása az idei Tour de France-on, mivel a francia körverseny útvonala érinti Olaszországot is. A 29 éves Valverdét azért tiltotta el a CONI, mert a tavalyi Tour olaszországi szakasza után adott doppingmintáját összehasonlították a 2006-ban Eufemiano Fuentes doppingdoktornál megtalált, a versenyző monogramjával ellátott vértasakban lévő vérrel, s a DNS-minta alapján ugyanattól a személytől szármáznak. Fuentes több mint hatvan sportolót látott el doppingszerekkel, s a többségül kerékpáros volt. Valverde ugyanakkor ártatlannak vallja magát.

Minden idők

Egyiket megrugdosta, a többit leütötte
A brazil Platinit szét akarták rúgni, válaszul elverte a fél CSZKA Szófiát.

Shopline

C-Travel ajánlatok