Nyolcaddöntős a Tóth, Póta páros

2009. május 1., péntek 09:52

A Tóth Krisztina, Póta Georgina duó bejutott a nyolcaddöntőbe a jokohamai egyéni asztalitenisz-világbajnokságon, a Jakab János, Tóth vegyes páros ugyanakkor búcsúzott a legjobb 32 között. A nemzetközi szövetség honlapja szerint az Európa-bajnok Tóth, Póta kettős a thaiföldi Nathana Komwonggal és Anisara Muangsukkal csapott össze a női párosok második körében, s bár 3:0 után két szettet elvesztett, a papírformát igazolva végül is biztosan hozta a mérkőzést. A legjobb nyolc közé kerülésért szombaton, magyar idő szerint 4 órától lépnek asztalhoz, ellenfelük egyelőre nem ismert.
A Jakab, Tóth páros előbb simán verte a japán Kendzsi Macudajrát és Miszako Vakamiját, majd a következő fordulóban óriási csatában alulmaradt a szingapúri Jang Cse (Yang Zi), Vang Jüe-ku (Wang Yue Gu) kettőssel szemben. Utóbbi találkozón a magyarok 0:2-ről fordítva 3:2-es előnybe kerültek, a végét azonban az ázsiaiak bírták jobban. Egyesben már csak a 22. helyen kiemelt Tóth (27. a világranglistán) van versenyben a magyarok közül, ő a pénteki harmadik körben - ahol már a nyolcaddöntő lesz a tét - a spanyol színekben versenyző Zhu Fanggal (70.) csap össze, magyar idő szerint 10:30 órától.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

OnGo beszámolók

  • Olaszország
    Olaszország Maradandó élményekkel és emlékekkel jöttünk haza, amit senki nem vehet el tőlünk....
  • Franciaország Teljes holdtölte az első este a tengernél! Gyönyörű látvány!...
  • Marokkó Egy szónak is száz a vége, fantasztikus utunk volt, kár lett volna kihagyni....