Ungvári és Csernoviczki döntős a cselgáncs-Eb-n

2009. április 24., péntek 13:41


Ungvári Miklós (66 kg) és Csernoviczki Éva (48) is bejutott a döntőbe pénteken a Tbilisziben zajló cselgáncs Európa-bajnokság nyitónapján. Az Eb honlapja szerint Ungvári három ippongyőzelemmel jutott be a négy közé. Ott Alim Gadanov várta, akivel bőven volt elszámolnivalója, ugyanis az orosz legyőzte őt tavaly a pekingi olimpián. Nos, a visszavágás olyannyira sikerült, hogy a rivális még csak értékelhető akciót sem tudott bemutatni a 2002-ben kontinenselső magyaron, aki ugyanakkor két jukót és egy vazarit is kapott. A fináléban Ungvári a mindössze 21 éves lengyel Tomasz Kowalskival csap össze. Csernoviczki súlycsoportjában csak 15-en indultak, így a tatabányaiak Eb-harmadikjának erőnyerőként egyetlen siker elég volt az elődöntőhöz. Ott nem kisebb dzsúdóssal találkozott, mint a román Alina Alexandra Dumitruval, aki olimpiai aranya mellett ötször állhatott már az Eb-dobogó tetejére. Idén biztosan nem fog hatodszor is, miután a magyar dzsúdós az eddig hat - közte a tavalyi ötkarikás játékokon elszenvedett - vereség után végre legyőzte őt, méghozzá a hosszabbításban kapott jukóval! A döntőben sem lesz könnyebb dolga Csernoviczkinak, ugyanis ott a kategória másik sztárja, az olimpiai és kétszeres vb-ezüstérmes francia Frederique Jossinet vár rá.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

OnGo beszámolók

  • Olaszország
    Olaszország Maradandó élményekkel és emlékekkel jöttünk haza, amit senki nem vehet el tőlünk....
  • Franciaország Teljes holdtölte az első este a tengernél! Gyönyörű látvány!...
  • Marokkó Egy szónak is száz a vége, fantasztikus utunk volt, kár lett volna kihagyni....