Jól állnak a magyarok az öttusa Világkupa selejtezőjében

2009. március 27., péntek 16:28

Kasza Róbert csoportjában a második, Marosi Ádám pedig a mezőny másik felében a kilencedik. helyen áll két szám - az úszás és a vívás - után az öttusázók mexikóvárosi Világkupa-versenyének selejtezőjében.

A magyar csapattól származó információ szerint rendhagyó módon zajlik a kvalifikáció, mivel az elektronikus céltáblák fennakadtak a vámon, és csak késve érkeztek meg a viadal helyszínére. A rendezők emiatt úgy döntöttek, hogy a férfiak az első napon csak két számot teljesítenek, a lövészettel kombinált futásukra pedig a pénteki - magyar idő szerint szombat reggel záruló - versenynapon kerül sor, amikor egyébként a női mezőny selejtez. A férfiaknál 20 ország 57 öttusázója, a nőknél 18 nemzet 51 versenyzője vesz részt az idei első Vk-viadalon. Utóbbiaknál Tóth Adrienn és Kovács Sarolta képviseli a magyar színeket. A férfi döntőt szombaton, a nőit vasárnap rendezik. (MTI)

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

OnGo beszámolók

  • Olaszország
    Olaszország Maradandó élményekkel és emlékekkel jöttünk haza, amit senki nem vehet el tőlünk....
  • Franciaország Teljes holdtölte az első este a tengernél! Gyönyörű látvány!...
  • Marokkó Egy szónak is száz a vége, fantasztikus utunk volt, kár lett volna kihagyni....