Cseh László visszatért, Verrasztó csúcsot úszott

2009. március 26., csütörtök 19:38 |

A háromszoros olimpiai ezüstérmes Cseh László először versenyzett az idén, Verrasztó Evelyn pedig megdöntötte a női 100 méteres gyors országos csúcsát csütörtökön, az úszók Budapest bajnokságán a Komjádi uszodában. Verrasztó már a délelőtti előfutamokban kitűnően szerepelt, a délutáni döntőben aztán 54.61 mp alatt teljesítette a távot, amivel saját korábbi csúcsát döntötte meg.

Cseh ezúttal szokatlan számokat választott, de 50 méter háton és 200 gyorson is nyert, ehhez még egy váltóaranyat is hozzátett (4x100 m gyors) a Kőbánya SC-vel.

"Ez volt az első olyan versenyem az olimpia után, amelyen komolyan odatettem magam. Ezért aztán van egy kis elégedetlenség bennem, mert egy picit a pekingi formához mérem magam, és attól messze vagyok. - mondta a nap végén Cseh. - Persze, tisztában vagyok azzal, hogy ennek így kell lennie, nem is idegesítem magam, csak én mindig a legjobbat akarom kihozni magamból. Összességében egyre jobban ízlik az úszás az újrakezdés gyötrelmei után."

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Hamarosan itt a nyár!
    Hamarosan itt a nyár! Gondoljon már most a nyárra és válasszon ajánlataink közül a vakációra! 2.500 Ft / fő / éjtől
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől