A nők is kenuzhatnak majd a jövő évi vb-n

2009. március 23., hétfő 14:04

"Őszintén szólva én kicsit elhamarkodott döntésnek tartom a mostanit, annak ellenére, hogy korábban én javasoltam a női mezőny erősítését - nyilatkozott az MTI-nek Vaskuti, az 1980-as moszkvai olimpiai kenus bajnoka. - Éppen ezért a lausanne-i ülésen tartózkodtam a szavazástól. Véleményem szerint előbb fel kellett volna mérni a fogadtatást és a színvonalat, hiszen az idei, kanadai világbajnokságon bemutatószámként szerepel majd a női kenu. Egyelőre az sem tisztázott, hogy milyen távon versenyezhetnek a hölgyek és hogy esetleg melyik szám rovására kerül be a női C1 a műsorba."

A szakember emlékeztetett arra, hogy a tavalyi, római kongresszuson már módosították a vb-programot, eszerint az idei viadalon a női K-4 1000 m, a férfi K-4 és C-4 500 m helyett egy-egy férfi és női kajak, valamint kenu váltó kerül a programba, jövőre pedig kipróbálják az 5000 m-es versenyt is.

"Az ICF alapvető törekvése, hogy a nők az eddigieknél több számban kapjanak lehetőséget a versenyzésre, ezzel én is maximálisan egyetértek, a mostani határozat ezzel együtt véleményem szerint ugrás a sötétségbe" - fogalmazott Vaskuti. Hozzátette: gyakorlatilag csak Kanadában és az Egyesült Államokban vannak női kenusok, Európában, így Magyarországon is, a számuk szinte a nullával egyenlő. (MTI)

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Hamarosan itt a nyár!
    Hamarosan itt a nyár! Gondoljon már most a nyárra és válasszon ajánlataink közül a vakációra! 2.500 Ft / fő / éjtől
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől