Megkezdte a felkészülést az úszóválogatott

2009. január 26., hétfő 13:03

A 16 versenyző alkotta csapat vasárnap gyülekezett Balatonalmádiban, ahol a következő két hét alatt laknak, s onnan járnak át naponta Fűzfőre, a válogatott közös gyakorlásainak rendre otthont adó uszodába.

"Szerencsére senki sem beteg, minden érintett rendben megérkezett Almádiba - mondta az MTI-nek a vasárnap esti "eligazítás" előtt Kiss László, aki nem ígért könnyed időtöltést Csehnek, Gyurta Dánielnek, Kis Gergőnek, Kovács Emesének és a többieknek. - Igazából csak a válogatott egyik fele van itt, egy másik társaság, alapvetően a Jövő SC-seké, élükön a Verrasztó testvérekkel, az utóbbi két hetet Debrecenben töltötték hasonló edzőtáborozással, mint most mi fogjuk itt, a Balaton mellett. Reggelente másfél óra erőfejlesztés, majd 9 órától jó két és fél órás úszás következik, aztán megint a víz várja a társaságot többnyire fél 5 és este 7 óra között." (MTI)

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Hamarosan itt a nyár!
    Hamarosan itt a nyár! Gondoljon már most a nyárra és válasszon ajánlataink közül a vakációra! 2.500 Ft / fő / éjtől
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől