Az összetettben első al-Attijahot kizárták a Dakarról

2009. január 9., péntek 09:17

Legjobb magyar autós egységként a Palik László, Darázsi Gábor (Nissan) kettős az összetettbeli 12. helyről kezdheti meg Argentínában és Chilében zajló Dakar 2009 elnevezésű tereprali-viadal hetedik szakaszát, melynek során Mendozából Valparaisóba tart a mezőny. A Szalay Balázs, Bunkoczi László (Opel Antara) páros - amely korábban négyórás büntetést kapott - hat nap után a 60., a Liszi László, Fenesi József (Mitshubishi) duó pedig a 64. A motorosoknál Dési János (KTM) a 32., míg a Szaller Zoltán, Pócsik László, Csitári Tibor trió (MAN) a 11.

A hatodik szakaszon eredetileg elsőként célba érkező, éllovas Nasszer al-Attijahot a szervezőbizottság csütörtök este kizárta a versenyből, mert a katari autós több - szám szerint kilenc - ellenőrző pontot kihagyott. A résztvevőknek a meghatározott pontok mellett maximum 300 méteres távolságban el kell haladniuk. Al-Attijah járműve hűtési rendszerének meghibásodása miatt döntött a rövidítés mellett, ezzel ugyanis elkerülte a homokdűnéket.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Hamarosan itt a nyár!
    Hamarosan itt a nyár! Gondoljon már most a nyárra és válasszon ajánlataink közül a vakációra! 2.500 Ft / fő / éjtől
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől