Lőw Zsolt futsalosként tér vissza

2011.10.17. 17:06 - MTI

Hosszú kihagyás után visszatér Lőw Zsolt: a 25-szörös magyar válogatott futballista a futsal NB II-ben szereplő Dunakeszi Kinizsi együttesében játszik majd.

„Fehér Zsolt vezetőedző gyerekkori barátom, már korábban azt mondta, hogy ha egyszer lenne kedvem, akkor menjek le hozzájuk - nyilatkozta hétfőn az MTI-nek Lőw, aki 2002-ben Újpestről szerződött Németországba, ahol az Energie Cottbus, a Hoffenheim, végül pedig a Mainz csapatában szerepelt. - Az első pillanattól kezdve magával ragadott az a hangulat, ami a csapatot körülveszi, a játékosok lelkesedése.”

Lőw tavaly súlyos bokasérülést szenvedett, így a nagypályás futballal fel kellett hagynia: „Nagy dilemma volt, hogy kispályán a parkettán miképpen bírja majd a lábam. Most, hogy aláírtam a szerződésem, ez nem csak egy hobbi.”

A Miniszterelnökség csapata, amelyben Szijjártó Péter, miniszterelnök szóvivője mellett három korábbi futsalválogatott - Tóth Gyula, Temesi Norbert és Bita László - is az együttest erősíti, hibátlan mérleggel vezeti az NB II Keleti csoportját.

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Hamarosan itt a nyár!
    Hamarosan itt a nyár! Gondoljon már most a nyárra és válasszon ajánlataink közül a vakációra! 2.500 Ft / fő / éjtől
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől