A négy közé jutna az Armada

2011.08.22. 13:35 - MTI

A Nyíradonyi Huszárok helyén induló DEAC Armada Futsal Club fiatal gárdával kezdi meg első szezonját az élvonalban, amelyben a legjobb négy közé szeretne kerülni.

A hétfői, bemutatkozó sajtótájékoztatón kiderült, hogy a Kozma Mihály szakmai igazgató nevével fémjelzett csapatban többségben vannak a helyi és Hajdú-Bihar megyei kötődésű játékosok, akik közül többen is a Debreceni Egyetem hallgatói.

Az eseményen együttműködési megállapodást kötött a klub az Alföld Televízióval, így hazai összecsapásait az internet segítéségével az egész világon élőben lehet majd követni. Ugyancsak egyezség született az Armada és a Debreceni Egyetem között, melynek köszönhetően az egyesület a DEAC önálló szakosztálya lesz a jövőben, és szeretne minél több egyetemistát soraiban tudni.

Kozma Mihály korábbi szövetségi kapitány elmondta, hogy tizennégy esztendő után tért vissza szülővárosába, ami nagy örömöt okoz számára. A szakember fél éve dolgozik a keret jelentős részével, ez idő alatt szerinte sikerült lerakni az alapokat. A legutóbbi bajnokságban a Huszárokkal a nyolc között végzett Kozma, aki a jövő héten kezdődő bajnokságban a négy közé akarja juttatni az Armadát.

A tavalyi ezüstérmes Mezeivill Berettyóújfalut nemrég két edzőmeccsen is legyőző Armada Üllőn kezdi meg a hazai pontvadászatot jövő hétfőn, majd szeptember 12-én a Vasast fogadja.

Kommentek

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Hamarosan itt a nyár!
    Hamarosan itt a nyár! Gondoljon már most a nyárra és válasszon ajánlataink közül a vakációra! 2.500 Ft / fő / éjtől
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől