Zeneszerző is segíti a válogatott Eb-felkészülését

2009.12.28. 17:45 - MTI

Zeneszerző, pszichológus és játékvezető segíti a januári, hazai rendezésű Európa-bajnokságra történő felkészülésben a magyar futsal-válogatottat, amely a két ünnep között Telkiben edzőtáborozik.

Az Eb kommunikációs ügynökségének tájékoztatása szerint Kozma Mihály szövetségi kapitány minden részletre kiterjedő programot állított össze csapatának, hogy ellensúlyozza a profikból álló európai elitcsapatok helyzeti előnyét. A szakember egyelőre tizenhét főből álló kerettel dolgozik, ám ezt az utolsó felkészülési mérkőzést követően, január közepén három fővel szűkíti majd.

"A korábban futsalozó, világszerte ismert zeneszerző-zongoristát, György Ádámot hívtam meg például, hogy az egyik nap tréningezzen velük, majd tartson előadást a sikerek felé vezető útról - mondta Kozma Mihály a különleges programról. - Egy másik alkalommal az Eb- és vb-döntőt vezető futsal játékvezető, Török Károly beszél a nemzetközi bírók szabályalkalmazási gyakorlatáról, valamint tervezem Nagy Sándor pszichológus bevonását, aki a nagypályás válogatott munkáját is segítette."

A január 19-én kezdődő Európa-bajnokság magyar érdekeltségű budapesti csoportmérkőzéseire a jegyeknek több mint a fele gazdára talált, de már a január 30-i debreceni döntőre is a belépők hetven százaléka elkelt. A bérletvásárlási akciót a szervezők január 10-ig meghosszabbították, belépők a www.futsalerotickets.com oldalon, országszerte az Ibusz-irodákban, illetve a Budapest Sportaréna és a Főnix Csarnok jegypénztáraiban kaphatók.

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

Shopline

OnGo beszámolók

  • Olaszország
    Olaszország Maradandó élményekkel és emlékekkel jöttünk haza, amit senki nem vehet el tőlünk....
  • Franciaország Teljes holdtölte az első este a tengernél! Gyönyörű látvány!...
  • Marokkó Egy szónak is száz a vége, fantasztikus utunk volt, kár lett volna kihagyni....