A kultuszsport

| 2010.01.11. 10:41 - Bede Márton

December végén és január elején, amikor a sportvilág is aluszik, csak két fontos versenyt rendeznek. Egyfelől a gyalogosgázolás kontinenseken átívelő sivatagi fesztiválját, a Dakar-rallyt, másfelől pedig a síugró Négysáncversenyt. Ez utóbbival, illetve magával a síugrással fogunk most foglalkozni, és példáján keresztül megtanulni, hogy mi is az a kultuszsport.

A kultuszfilm és a kultuszlemez fogalma sokkal ismertebb, elsősorban azért, mert egyáltalán létezik. Olyan műalkotások ezek, amelyeket ilyen vagy olyan okból csak emberek egészen kis csoportja ismer és értékel, viszont ők a külvilág számára szinte perverz lelkesedéssel imádják ezeket. Valami ilyesmi a kultuszsport is. Természetesen az, hogy egy sportágat hányan szeretnek, vidékenként változó. Az országúti kerékpározás Magyarországon valószínűleg kultuszsportnak tekinthető, míg Franciaországban inkább a vízilabda az. A síugrás viszont az egyetlen Finnországot és talán Ausztriát és Szlovéniát leszámítva a világon szinte sehol nem érdekel a lakosság elenyészően kis hányadán kívül senkit. Legfeljebb, ha éppen onnét származik a világ legjobbja, lásd még Malysz, Adam, Lengyelország, 2001-2007.

A kultuszsport talán legfontosabb jellemzője, hogy a kívülálló egyáltalán ne értse. Mármint nem úgy, ahogy a lest nem szokás érteni, hanem az egészet nem. Szemben a futással, az úszással vagy az ökölvívással, a síugrás valóban nem tartozik az alapvető, ősi mozgások közé. Különös ruhában lesiklani egy mesterségesen épített sáncon, majd addig szállni V-alakban széttárt, óriási sílécekkel, ameddig csak a légköri viszonyok és a gravitáció engedik - ez bizony így leírva tényleg elég fura dolognak hangzik. Így nem csoda, hogy a síugrás sokakból olyan reakciót képes kiváltani, mint a szinkronúszás vagy a ritmikus sportgimnasztika. Még az olyan normális emberek is képesek a síugráson morgolódni, akik tényleg mindent megnéznek a tévében a snookertől a biatlonig.

Talán éppen ez az ellenséges légkör teszi, de a síugrás elkötelezett hívei olyan elszántak, amilyenek csak a teljes Star Wars-univerzum minden egyes szegletét fejből fújó vagy obskurus orosz pogánymetál-együttesekért rajongó őrültek tudnak lenni. Téli sportért rajongani eleve több lököttséget igényel, mint egy olyanért, amit valami kényelmes stadionban ücsörögve, hideg sört kortyolva is lehet élvezni. A Négysáncverseny pedig minderre még egy lapáttal rátesz. Karácsonykor-szilveszterkor nem elég szimplán váltakozva részegnek és másnaposnak lenni? Muszáj részegen és másnaposan órákat ácsorogni az osztrák-német határ két oldalán elhelyezkedő sáncok tövében hasonlóan elborult tízezrekkel? Igen, muszáj.

Ahogy a kultuszfilmek szereplői és a kultuszzenekarok tagjai, a síugrók is igen furcsa népség. Eleve nem sportolónak néz ki a legtöbb, hanem alultáplált kelet-európainak egy olyan korból, amikor még tényleg nem volt mit enni a hidegben. A szakma olyan fizikumot követel meg, olyan cingár legényeket, akiket más sportágak edzéseiről gyorsan hazazavarnának. A testi adottságokat pedig valahogy még csak körül lehet írni, a síugró lélek viszont tényleg olyan különleges valami, hogy annak rejtélyességéért muszáj rajongani.

Annyit, hogy Matti Nykanen még az is tud mondani, akinek egyébként fogalma sincs a síugrásról. A sportág valaha volt legnagyobb alakja, az alkoholista asszonyverő börtöntöltelék és elfuserált popsztár nagyjából mindent egyszerre testesít meg, amiért egy sportolót kultuszhősnek szokás nevezni. Ő a legkirívóbb példa, de a síugrás történetéből még lehet jó példákat hozni a kokainnal lebukó osztrák Goldbergertől az alkoholt és a nőket egyaránt habzsoló, szintén finn Harri Olliig. Az igazán furcsa azonban az, hogy még az egyébként példás sportemberként viselkedő síugrók is képesek egészen különös dolgokat produkálni.

Talán egyetlen sportág sincs a világon, amelyben olyan elképesztő formaingadozások vannak, mint a síugrásban. A leghíresebb eset talán azé a Sven Hannawaldé, aki a kétezres évek elején még korszakos zseninek tűnt és mindent nyert, aztán egyik pillanatról a másikra úgy omlott össze, hogy annak semmilyen nyilvánvaló fizikai jele nem volt. Egyszerűen a fejében vagy a lelkében tört el úgy valami, hogy soha többé nem tudott nagyot ugrani, és két siralmas szezon után pszichológiai okokra hivatkozva vissza is vonult. Hasonló pályát futott be a kilencvenes évek szlovén bajnoka, Primoz Peterka, és egy kicsi kevésbé fájdalmasan a szintén német Martin Schmitt is.

A síugrásban azonban ennek az ellenkezője is elő tud fordulni, ami talán még megdöbbentőbb. Az, hogy valaki hirtelen összezuhanjon furcsa, de nem hallatlan a sport történetében. Olyan formajavulások, amikre síugrók képesek, viszont csak olyan esetekben szoktak előfordulni, ahol a doppingnak is lehet szerepe. Ugráshoz azonban nincs sok értelme teljesítményfokozókat használni, és éppen ezért érthetetlen például Adam Malysz karrierje, aki a kilencvenes évek közepén erős közepes ugróként indult, aztán amikor több év szünet után a kétezres évek elején visszatért, éveken át verhetetlennek bizonyult. Hasonló a sztorija a tavaly Négysáncversenyt nyerő osztrák Wolfgang Loitzlnek, és részben az idei bajnok honfitársnak, Andreas Koflernek is.

Senki nem tudja biztosan, hogy ez miért így van. A legvalószínűbb, hogy a síugrásban a lelki tényező, a bátorság és az önbizalom nagyobb szerepet játszik, mint a többi sportágban. Bár természetesen vannak tudásbeli különbségek is, a győzelemben kulcsszerepet kap az is, hogy ki hisz benne a legjobban. Aki már állt síugrósánc tetején, az pontosan tudja, hogy csak nekiindulni annak a borzasztóan meredek lejtőnek is olyan hitet igényel, mint az Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag végén a lépés a semmibe. És éppen ez a törékeny, de vak hit az, ami a síugrást valódi, imádnivaló kultuszsporttá teszi.

Bookline

OnGo beszámolók

  • Mi a szösz az Ongo???
    Mi a szösz az Ongo??? Töltsd fel utazási videóidat! Itt elmesélheted kalandjaidat! Megoszthatod utazási képeidet. Ha olyan helyen vagy szállodában jártál, ami még nem szerepel az Ongon, hozd létre! Mindezek után értékeld mások képeit, videóit, élménybeszámolóit és a szállodákat!
  • Részletes útibeszámoló Egyiptomból
    Részletes útibeszámoló Egyiptomból Tegnap éjjel még a reptéren azt mondták, hogy az idegenvezető ½ 1-tõl tart információs órát. Mi megjelentünk. Ő nem. Vártunk egy órát, aztán Zsolt felhívta a megadott számokat. Talán a harmadik hívásra el is érte az illetékes id.vez-t.
  • Teveháton a Szaharában
    Teveháton a Szaharában Még Douz előtt egy erre alkalmas telepen beöltöztettek bennünket hosszú, földig érő köntösökbe, a fejünkre pedig turbánt tekertek. Egyformán csinosak voltunk, csak nem ismertük meg egymást. Feleségemet a hangja után találtam meg.
hirdetés