A páratlan évek, amelyekben nincs se olimpia, se focivébé, elvileg csendesebbek sportügyileg. 2009-ben viszont ez egyáltalán nem így volt. Csodás teljesítmények, siralmas szégyenfoltok, és a röhejes marhaságok, amikre a legszórakoztatóbb emlékezni.

Az év legjobb férfivá érése: Az hagyján, hogy Roger Federer 2009-ben megnyerte a 15. Grand Slamjét Wimbledonban. Az igazi hír az volt, hogy ezúttal zokogás nélkül sikerült ünnepelnie. Minden idők legjobb teniszezője korábban rendszeresen potyogtatta könnyeit ellenfelei - többnyre Rafael Nadal - nyakába, most viszont sikerült szipogás nélkül végigcsinálnia a díjátadót. Ha ez így megy tovább, jövőre már a nők sem fognak visongani.

Az év focistája: Xavi. Ki más lehetne, mint a játékos, akire a világ jelenlegi legjobb klubcsapata és a világ jelenlegi legjobb válogatottja épül?

Az év kézilabdása és egyben az év műbalhéja: Thierry Henry. Egy: nem tudatosan ütötte ki az íreket a vébéről, aki életében focizott, az tudja, hogy az ilyesmi reflex. Kettő: senki nem ment volna oda a helyében a bíróhoz felhívni a figyelmét a csalásra. Három: egy centivel sem nagyobb bűn ez, mint műeséssel tizenegyeshez jutni. Négy: mindig szórakoztató a magukat a fair play és a korrektség letétményesének érző angolokat-íreket sipítozni látni (lásd még: Chelsea-Barcelona visszavágó).

Az év problémás magyar focisikere: Itt két nagyon erős versenyző is volt. Egyrészt az U20-as válogatott, amelynek sikerült elérnie, hogy egy ország képzelje, amit ezek a valóban nagyon ügyes fiúk csinálnak, az már az igazi foci, és nem pedig annak kétes értékű kölyökváltozata. A nyertes mégis a Debrecen, a magyar csapat, amelynek 15 év után sikerült bejutnia a BL-be, néhány tisztességes meccset is sikerült összehoznia, viszont azért mégis úgy verték el végeredményben, mint szódás a lovát. Ez kevés ahhoz, hogy őszintén lehessen örülni, különös tekintettel a szlovák, román vagy éppen ciprusi klubcsapatok teljesítményére a közelmúltból.

Az év nemzetközi fociedzője: Pep Guardiola. Amit a még mindig csak 38 éves katalán edző 2009-ben véghezvitt, azt talán csak akkor fogja valaki megismételni, amikor megdől Puskás Öcsi szintén behozhatatlan rekordja, az egy BL-döntőben rúgott négy gól. Sohanapján kiskedden, nagyjából.

Az év magyar fociedzője: Orbán Viktor.

Az év bírói túlkapása és egyben legszórakoztatóbb idegrohama: US Open, elődöntő. Kim Clijsters meccspontnál. Szerva Serena Williamsnél. A vonalbíró lábfaultot fúj be az amerikainál. Innentől kezdve kicsit kuszák az események, a fekete teniszezőnő vagy meggyilkolással fenyegette meg az ázsiai bírót, vagy nem, mindenesetre Williamset diszkvalifikálták, a következő percek ordibálásába pedig maga John McEnroe is belepirult volna.

Az év legjobb kapusa: Manu Ginóbili, aki puszta kézzel terített le egy denevért.

Az év inkontinens kapusa: Mi sem bizonyítja a 2009-es év sporttörténelmi jelentőségét, mint hogy még erre a díjra is több jelentkező volt. Jens Lehmann sem volt semmi, ahogy kiskutyaként hugyozott a reklámtáblák mögé a Stuttgart BL-meccsén, a győztes mégis az új-zélandi Auckland kapusa, Paul Gothard, aki a klubvébén a tizenhatoson belül dobott egy sárgát.

Az év bundája: Az év bundája.

Az év focimeccse: Real Madrid-Barcelona 2:6. Nagyon ritkán fordul elő, hogy két ekkora csapat összecsapásán nyolc gól szülessen, tavasszal a Santiago Bernabeuban mégis összejött. Arra már kevesen emlékeznek, hogy még az 57. percben is 2:3 volt az állás, és teljesen kétesélyes volt a meccs, mindenkiben csak a Barcelona hat rúgott gólja és mindent elpusztító úthengere maradt meg.

Az év 45 perce: Barcelona-Lyon, első félidő, 4:1. Mielőtt az év legjobb csapata majdnem kiesett a Chelsea ellen, borzalmasan, irtózatosan elpáholt két európai klasszikust, a Bayernt és a Lyont. A két meccs két első félideje volt Guardiola csapatának csúcsteljesítménye, a Lyon elleni azért nyer, mert tavasszal a Bayernt tényleg csak az nem verte meg nagyon, aki direkt nem akarta. Lehetett volna simán 8:1 is.

Az év legsiralmasabb botránya: A fene tudja, mi van a dél-afrikai atlétákkal, de mindig tudnak meglepetésekkel szolgálni. Már éppen elfelejtette volna a világ Oscar Pistoriust, a lábnélküli futót, amikor jött Caster Semenya, a túlságosan férfias futónő. Szerencsétlen úgy lett világbajnok, hogy már a fél világ be akart nézni a lábai közé, aztán gyorsan ki is derült, hogy hazája szakszövetsége tisztában volt a problémával, csak inkább reszkíroztak. Semenya karrierjének annyi, egy rakás gonosz és kapzsi öregember pedig szégyellheti magát.

Az év magyar sportolója: Egyértelműen Gyurta Dániel. Mert úgy nyert, ahogy magyar sportolók nem szoktak. Egyrészt ugye az előzmények, hogy már mindenki azt hitte, soha többé nem lesz belőle úszó, legfeljebb a Barátok köztben kaphat újabb epizódszerepeket. Másrészt pedig ahogy versenyzett, hetedik-nyolcadik-hatodik helyen fordulva, végül egyetlen századdal nyerve.

Az év legfeleslegesebb visszatérése: Lance Armstrong már azt hitte, ha a Tour de France-t már nem sikerült, legalább ezt a díjat megnyeri, ám az év utolsó napjaiban kitépték kezéből az aranyérmet. Ismét jön Michael Schumacher, és az idei kellemes szardobálás és a kiszámíthatatlan versenyek után vele együtt a pedáns unalom. Akár nyer, akár nem nyer, legfeljebb majd ásítani lehet. Tőle még azt sem lehet elvárni, hogy mint Armstrong, pitiáner módon fúrja a saját csapattársait.

Az év magyar meccse: Magyarország-Szlovákia 3:4. Tizenhárom másodpercen múlt, ám végül nem sikerült pontot szerezni a szlovákok ellen a hokivébé nyitómeccsén. Ők 2002-ben világbajnokok voltak, tőlünk már az is csoda volt, hogy feljutottunk. Náluk harmincezer fedett sportcsarnok van, mi örülünk, ha fakutyázhatunk a Velencei tavon. Meg hát, izé, ők a szlovákok.

Az év sportoló csődöre: Overdose sajnos sokat volt sérült, így a 2009 egyértelműen Tiger Woods éve volt.

Az év autóbalesete: Nelsinho Piquet diszkvalifikálva, mert egyrészt az idén Flavio Szexszimbólum Briatore bukásához vezető karambol még tavaly történt, másrészt a fiatal brazil tényleg annyira béna, hogy tőle az ilyen nem teljesítmény. Így hát a győztes Carlos Sainz, az elcseszhetetlen győzelmek rendszeres elcseszője, akinek még januárban sikerült nyert helyzetből ezúttal a Dakart elveszítenie egy teljesen felesleges bukással.

Az év legrosszabb edzője és legszórakoztatóbb riportalanya: Diego Maradona, akinek egyrészt sikerült majdnem nem kijuttatnia az argentin fociválogatottat a vébére, másrészt amikor mégis, hosszasan oktatta a sajtó összegyűlt képviselőit, hogy micsodáját szopják le.

Az év magyar bűnöző olimpiai bajnoka: Az még nem egészen biztos, hogy Farkas Péter valóban versenybe szállt a magyar marihuánakirály címéért a vietnámi termesztőkkel, az viszont igen, hogy egészen Andorráig szökött. Őt nem azért szerettük még '92-ben, mert olyan csintalan rosszfiúnak tűnt? Hát tessék.

Az év második legjobb sportolója: Mi a valószínűsége annak, hogy egy alultáplált gyerek a Fülöp-szigetek nyomorúságos déli szegletéből végigverje a világot? Manny Pacquiao 2009-ben mindössze kétszer bunyózott, ám ez is elég volt ahhoz, hogy komolyan felmerüljön: lehet, hogy ő minden idők legnagyobb ökölvívója. Már csak a dolog showbusiness részén kellene egy kicsit dolgoznia, mert ez a karaokézés kevés Muhammad Ali ellen. Kár volt az év végét ezzel a siralmas doppingrinyálással tönkretenni. Úgyis evidencia, hogy a profi bokszban mindenki nyom.

Az év sportolója: Usain Bolt. Atléták nem szoktak ekkora sztárok lenni, mégis Bolt Ronaldinho után a második sportoló, akinek jellegzetes kézmozdulatait meg lehet vásárolni habszivacsba öntve. Bolt már 2008-ban is eleget tett ahhoz, hogy az év legjobbja legyen, hogy 2009-ben erre még rá is tudott tenni egy lapáttal, az már tényleg egészen rendkívüli. Kevés az olyan sportoló, akin már messziről látszik, hogy a szakmájára van teremtve, őt látni futni, és még százon is métereket ráverni a komplett mezőnyre viszont egészen természetesnek hat. Mindkét berlini futását a végtelenségig lehet újra és újra megnézni.