Cseh László Európa-csúccsal lett világbajnok
Magabiztos győzelem
Az első két számban - háton és pillangón - alaposan belekezdett a magyar versenyző, hogy elegendő előnye legyen a "gyengébb" mellre. Itt fel is jöttek rá egy kicsit, de a gyorson lerázta riválisait és megnyugtató fölénnyel diadalmaskodott.
Sikerét növeli, hogy saját Európa-csúcsán csaknem fél másodpercet módosított lefelé, érdekes módon azonban közvetlenül a döntő után elégedetlen volt teljesítményével.
Csalódott az elmaradt világcsúcs miatt

Cseh László
"Összességében persze boldog vagyok, hiszen amiért jöttem, megvan: a világbajnoki arany. Illett megnyernem, még ha csak Európa- csúccsal is. Versenyzői életcélom, továbbra is, hogy legyőzzem az amerikait, aki ma gyorson még jobb nálam. De jó lesz vigyáznia!" - mondta Cseh László, aki hozzátette, most hosszú pihenő következik számára, nyaral, aztán szeptembertől a budapesti műszaki egyetemen elkezdi informatikusi tanulmányait.
A nőknek nem sikerült a dobogós helyezés
A nők 400 méteres vegyesszámában a döntő első fele kisebb csoda volt magyar szempontból, hiszen a végül hatalmas előnnyel győztes amerikai tinisztárral, Katie Hoff-fal mindkét magyar tartotta a tempót. A féltávtól azonban visszaestek, és hiába kerültek a döntőbe a második és a harmadik legjobb idővel, végül Risztov Éva a 7., Jakabos Zsuzsanna pedig a 8. lett 4:43.68, illetve 4:44.65 perces, a délelőttinél jóval gyengébb időkkel.
