Contador jövőre indul a Vueltán

2010.09.07. 12:17 - MTI

A tavaly előtti győztes Alberto Contador jelezte, hogy a jövő évi spanyol országúti kerékpáros körversenyen mindenképpen rajthoz szeretne állni.

„Még nem teljesen biztos, de az a cél, hogy a Tour de France-on és a Vueltán is ott legyek - jelentette ki kedden a spanyol sztár. - Természetesen győzni akarok mindkét viadalon. Én egyébként sem szoktam, csak úgy kedvtelésből elindulni egyetlen versenyen sem.”

A Touron idén harmadik alkalommal diadalmaskodott spanyol kerekesnek a 2008-as Vueltán aratott sikere azt jelentette, hogy ő lett a sportág történetének ötödik, s egyben első spanyol sportolója, aki mind három nagy körversenyen (a Tour és a Vuelta mellett a Giro d,Italián) nyerni tudott. Két éve Contador nem vehetett részt a francia viadalon, ezért indult el a Girón és a Vueltán is, és mindkettőn győzelmet aratott.

Contador idén mindössze 39 mp-cel nyert a luxemburgi Andy Schleck előtt a Tour de France-on, s most elmondta, nem volt teljesen elégedett az idei produkciójával, jövőre ezért sokkal jobb formában akar versenyezni.

A spanyol sztár a kazah Asztana csapatával aratta sikereit, ám a jövő évtől a Saxo Bank istállónál folytatja pályafutását.

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Körutak, fly&drive programok
    Körutak, fly&drive programok Fedezze fel a világot! Városlátogatások, fly&drive programok várják 58.000 Ft / fő / 7 éjtől!
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 42.930 Ft / főtől