Engem világítsanak át, én vagyok a motor

2010.07.05. 18:08 - Fehér János

A Tour harmadik szakaszán az esélyesek közül sokan buktak. A Schleck-testvérek, Armstrong és Basso is hátul maradt, Cancellara feláldozta a sárga trikót csapattársaiért. Sylvain Chavanel szakaszgyőzelmével mindent vitt.

Kedden még mindig Belgiumban haladt a mezőny, a tavaszi klasszikusokról, a Flèche Wallonne-ról és a Liège-Bastogne-Liège-ről is ismert útvonalon. Így bekerült néhány rövid, de meredek emelkedő is, ahol megindult a küzdelem a hegyi trikóért, a sprinterek pedig kapaszkodtak, hogy a mezőnnyel együtt érjenek a hajrához.

Az első komolyabb szökés 20 km után jött, Jerome Pineau (QuickStep), Matthew Lloyd és Jürgen Roelandts (Omega Pharma-Lotto), Marcus Burghardt (BMC), Sebasitien Turgot (Bbox), Rein Taaramae (Cofidis), és Francesco Gavazzi (Lampre) hamar 4 perc fölé tornázta előnyét. A mezőny nem adott nekik nagyobb előnyt, de szökevények így is értékes hegyi pontokon osztozkodhattak.

Az elkövetkező három szakaszon nem sok hegyi hajrá lesz, így a mai legjobb hegyimenő napokra bebiztosíthatta magának a pöttyös trikót. Az első négy hegyihajrát és ezzel a pöttyöst Jerome Pineau vitte el, ekkor azonban felbomlott a szökevénycsoport. Chavanel és Burghardt növelte a tempót, így lassan elszakadtak társaiktól. A dráma azonban a főmezőnyben játszódott le.

A mezőny már-már felzárkózott, amikor sorozatos bukások miatt elemeire szakadt. Sok favorit lemaradt, köztük Andy Schleck, Armstrong és Basso is. A pontversenyben vezető Petacchi is nagyot bukott. Az elöl maradó Cancellara ekkor nehéz helyzetbe került: el kellett döntenie, hogy a sárga trikót védve üldözi a szökevényeket, vagy megvárja az összetett győzelemre is esélyes, mintegy háromperces hátrányban lévő csapattársát, Andy Schleck-et. A mezőny láthatólag szolidáris volt a balesetet szenvedőkkel, visszafogottabb tempót diktált, így sikerült a favoritoknak felzárkózniuk. Cancellara feláldozta magát, nem hajtott, az elöl lévőknek ezzel ölükbe hullott a szakaszgyőzelem.

Chavanel jól tartotta magát a dombokon, és sorra lerázta magáról üldözőit, így már hajráznia sem kellett a győzelemért. A bukások ellenére megérdemelt a sikere, hiszen szinte az egész napot szökésben töltötte. Győzelmével a pontversenyben is az élre ugrott.

A főmezőny mintegy négyperces hátránnyal érkezett, látványos demonstrációt tartva senki sem sprintelt közülük. A tüntetést Cancellara szervezte, feltehetőleg a zsűri munkájával és az útvonal kijelölésével voltak elégedetlenek. A cyclingnews. com portál szerint semmisnek szeretnék nyilvánítani a szakasz végeredményét.

Az újonnan bevezetett kerékpárszkennerrel a tegnapi szakasz végén többek között Petacchi és Farrar gépét is átvizsgálták. A prológ után a győztes Cancellara kerékpárja is átment az újmódi doppingellenőrzésen. A korábban többször is elektromotorok használatával gyanúsított versenyző így kommentálta az esetet: “Azt mondtam nekik, jobban tennék, ha engem világítanának át, mert én magam vagyok a motor.”

Eredmények

2. szakasz, Brüsszel-Spa, 201 km

1. Sylvyan Chavanel (Fra) QuickStep 4:40:48

2. Maxime Bouet (Fra) AG2R La Mondiale 0:03:56

3. Fabian Wegmann (Ger) Team Milram

4. Robbie McEwen (Aus) Team Katusha

5. Christian Knees (Ger) Team Milram

6. Jurgen Roelandts (Bel) Omega Pharma-Lotto

7. Thor Hushovd (Nor) Cervelo Test Team

8. Linus Gerdemann (Ger) Team Milram

9. Matthieu Ladagnous (Fra) Française des Jeux

10. Bernhard Eisel (Aut) Team HTC - Columbia

Összetett: (sárga trikó)

1. Sylvyan Chavanel (Fra) QuickStep 10:01:25

2. Fabian Cancellara (Swi) Team Saxo Bank + 2:57

3. Tony Martin (Ger) Team HTC - Columbia + 3:07 mp

4. David Millar (GBr) Garmin - Transitions + 3:17 mp

5. Lance Armstrong (USA) Team Radioshack + 3:19 mp

6. Geraint Thomas (GBr) Sky Professional Cycling Team +3:20 mp

7. Alberto Contador Velasco (Spa) Astana +3:24 mp

8. Tyler Farrar (USA) Garmin - Transitions + 3:25 mp

9. Levi Leipheimer (USA) Team Radioshack + 3:25 mp

10. Edvald Boasson Hagen (Nor) Sky Professional Cycling Team + 3:29 mp

Hegyi pontverseny (pöttyös trikó)

1. Jerome Pineau (Fra) QuickStep 13 pont

2. Sylvyan Chavanel (Fra) QuickStep 8 pont

3. Rein Taaramae (Est) Cofidis 8 pont

Pontverseny (zöld trikó)

1. Sylvyan Chavanel (Fra) QuickStep 44 pont

2. Alessandro Petacchi (Ita) Lampre 35 pont

3. Jürgen Roelandts (Bel) Omega Pharma-Lotta 34 pont

4. Mark Renshaw (Aus) Team HTC Columbia 30 pont

5. Thor Hushovd (Nor) Cervélo 26 pont

Kommentek

  • 2010.07.05 21:16:25clyde8

    Ez az egész szakasz sok kérdést felvet!!!Ezek után szolidaritásból fogunk versenyezni?Bevárunk mindenkit mert megsajnáljuk.Helyre kellene tenni a fejeket.Értem én..na de mégis.De bárhogy is 10 év után vissza tért a sárga a franciákhoz.CHAVANEL egy nemzeti hős!!Megdolgozott érte.

  • 2010.07.05 22:01:27redlands

    Nos, igen, a csapatutasitas es a taktika... Sok van meg hatra, mondjuk pont a Kancellartol nem lehet sokat varni a hegyeken, de a tobbi nagymeno ott ugyis szetszakitja a mezonyt. Nyilvan tul akarjak elni a kovetkezo szakaszokat, most a sprintereke lesz a palya szombatig, aztan meglatjuk, hogy ki a legeny. A sok bukas meglepetes, olyan, mintha rengeteg ideges versenyzo kerult volna be a csapatokba...

  • 2010.07.05 22:04:44futura

    Elsőre, elég nagy baromságnak tűnik ez a kerékpár átvilágítás.
    Ezeken a gépeken minden deka számít,plussz elektromotort is nehezen tudom elképzelni, de az energiát honnan szerzi?
    Vagy hátizsákban cipeli mint a hajdani szovjet kvarcóra akkumulátorát?

  • 2010.07.05 22:10:07redlands

    volt egy korabbi cikk itt, az indexen, videoval stb. Amugy magyar a feltalalo, csak, hogy buszkek lehessunk...

  • 2010.07.06 06:50:20staropramen

    Valami problémának lennie kellett, hiszen senki nem bontotta meg a demonstráció egységét, még az ellenérdekelt csapatok versenyzői sem.
    A mechanikai doppingról meg csak annyit, hogy a vesztesek nehezen ismerik be, hogy van náluk jobb és mindent kiagyalnak, hogy a vereség súlyát csökkentsék.
    Ha Boonen elbambult és Cancellara állva hagyta (2x) akkor máskor inkább figyeljen.

  • 2010.07.06 07:39:05Murderface

    Ez az elektromotoros dopping-vád tényleg elég nevetséges. Viszont a kerékpárosokra még jobban igaz, ami az élsportolókra: csak az nem doppingol, aki nem bukik le.
    Ennek ellenére szeretem nézni őket, számomra ők a modern kori gladiátorok. Igaz, itt nem az ellenfél győzi le őket, amikor meghalnak, hanem a szer.

  • 2010.07.06 08:28:58s.o.v.i.e.t

    2010.07.05 21:16:25clyde8

    azokhoz a korrekt franciákhoz, akik a végén mégis beletekertek a célba akkor, amikor mindenki fegyelmezetten egy vonalban gurult volna át? gratulálok a francia büszkeséghez. gyökér, tudatlan buzik.

  • 2010.07.06 09:02:02Brukk

    Nekem ez még mindig szimpatikusabb hozzáállás, mint ami tavaly történt. Akkor Contador bukott, és saját (!) csapattársa Amstrong által vezetett sor szakította le, illetve nem engedte felzárkózni. Ekkor gyakorlatilag az egész Astana kettészakadt, ki-ki a saját embereivel. Most akkor? Itt legalább a csapategység megmaradt, ezért szimpatikus Cancellara. Ő úgysem az összetettért jött, hanem az időfutamokat akarja elvinni.

  • 2010.07.06 09:23:10p.i.g

    Emlékszem, pár éve az "öreg" Jalabert perecelt egyet. A csapata 1 másodpercen belül körülötte szorgoskodott. Pár perc alatt felvitték, szép munka volt. Igazi kerékpáros csemege.
    Ja! és a legnagyobb sportemberi teljesítmény meg szintén pár éve történt mikor egy Spanyol (sajnos nem ugrik be ki volt, de régi nagy név) leszakadt és fel akarta adni. A pár napja még vele lökdösődő és üzengető Olasz bringások szó szerint tolták felfele, hogy ne adja fel.

  • 2010.07.06 10:20:02jerk_off

    clyde8: nem kell 10 evet visszamenni a francia sarga trikohoz, voekler tobb mint 10 napig paradezott benne 6-7 evvel ezelott.
    brukk: az nem bukas volt tavaly hanem egy oldalszel ketteszelte a mezonyt es contador a leszakadt csoportban ragadt.

  • 2010.07.06 10:27:22takacst

    Brukk, a memóriád kicsit hibádzik, Contador nem bukott, hanem egy erős szeles szakaszon szétszakadt a mezőny és a második csoportban maradt. Armstrong meg az elsőben volt. Ennyi.
    Korábban pár évvel Ullrich leszaladt az útról bele egy árokba, erre Armstrong "megállt", nem lassított, hanem megállt, megvárta míg Jan visszaül és együtt mentek tovább. Pedig éles volt a helyet akkor is.

  • 2010.07.06 10:29:11Brukk

    jerk_off: Ja, kösz, közben rájöttem.
    Így viszont még élesebben kijön a kontraszt Cancellara és Amstrong között. Pálne úgy, hogy Contador végül még így is megnyerte.

  • 2010.07.06 10:30:58Laciii

    "Ezeken a gépeken minden deka számít"
    Nem, ha jól emlékszem 6,8 kg a súlyhatár, otthonra vehetsz 4kg alatti gépet is.

  • 2010.07.06 10:34:40p.i.g

    takacst: köszi, eddíg kb. 15 tourt követtem úgy ahogy. Ez a jelenet top5-ben van nekem. Már többször megnéztem azóta is. Az ilyen pillanatok teszik naggyá a sportot és az embereket. Lance ellen drukkoltam de ekkor (is) bebizonyította ő a legnagyobb.

  • 2010.07.06 10:55:11Martian

    "Nem, ha jól emlékszem 6,8 kg a súlyhatár, otthonra vehetsz 4kg alatti gépet is."

    Én is így tudom... megjegyzem a túl könnyű gép nem igazán strapára való.
    A segédmotort illetően azért is vagyok szkeptikus, mert ha éppen hozza a kb. 100 wattos plusz teljesítményt, azt azért elég zajosan teszi, ha közelről kamerázzák a versenyzőt, még a tévés közvetítésben is jól hallható lesz.

  • 2010.07.06 12:02:41csumidálom a kakilótokat

    én nem vagyok ebben a témában ott,hogy egyáltalán a tour győzelmet hogy szerzik meg.

    de Amstrong nyerhet szerintetek ennyi évesen,ennyi mindennel a háta mögött?

  • 2010.07.06 12:07:12Crystah Mastah

    "azt azért elég zajosan teszi, ha közelről kamerázzák a versenyzőt, még a tévés közvetítésben is jól hallható lesz."

    Elnyomja azt a telikopterzúgás. :P
    Imo szerintem hülyeség ez a motoros rásegítés, Cancellara eszementül jó tempómenő (lásd olimpia) simán bennevan a győzelem az egynaposokon -- és időfutamokon -- is.

  • 2010.07.06 12:08:59Crystah Mastah

    @csumidálom a kakilótokat
    Ha érdekel: www.letour.fr
    Ha nem, akkor meg három hét múlva megtudod, hogy nyert-é.

  • 2010.07.06 14:08:21jerk_off

    @ takacst és p.i.g.
    ha már lance vs jan ullrich: az emlékezetes megvárás után 1-2 évvel hasonló helyzetben a német is megvárta az amcsit. armstrong a hegyen fölfelé az úttest peremén haladt, amikor egy kisfiú sapkájába beakadt a kormánya és dőlt. hamar visszapattant, de a nagy lendülettől kicsúszott a pedálból a csukája, majdnem újabb dőlés. eközben ullrich szintén nem lépett el, hanem megvárta hogy lance újra képes legyen koordinálni a mozgását, utolérje, majd derekasan elverje őt, és megnyerje a sokadik tourját.

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Hamarosan itt a nyár!
    Hamarosan itt a nyár! Gondoljon már most a nyárra és válasszon ajánlataink közül a vakációra! 2.500 Ft / fő / éjtől
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől