A liga leváltaná a hibázó birkózó-elnököt

2013. március 4., hétfő 18:47

A Magyar Birkózóliga felszólította Hegedűs Csabát, hogy mondjon le a Nemzetközi Birkózó Szövetségben betöltött elnökségi tagságáról és a hazai szövetség elnöki tisztjéről. Ezt Komáromi Tibor ligaelnök jelentette be a szervezet hétfői elnökségi ülése közben tartott sajtótájékoztatóján.

Komáromi szerint Hegedűs Csabának, mint a FILA-elnökség tagjának és egyben a marketingbizottság vezetőjének volt és van rálátása arra, hogy az elmúlt években milyen szabálymódosításokat fogadott el a nemzetközi szövetség. Hozzátette: ezek a változtatások vezettek oda, hogy a birkózás érthetetlenné vált a közönség számára, és a sportág olimpiai léte is veszélybe került.

"Mivel a FILA elnöke, Raphael Martinetti benyújtotta a lemondását azután, hogy nyilvánosságra került, a birkózás 2020-tól lekerülhet a nyári olimpia műsoráról, azoknak is követniük kell a példáját, akik támogatták őt" - fogalmazott az 1988-ban olimpiai ezüstérmes ligaelnök.

Komáromi úgy tudja, a magyar sport 100. olimpiai aranyérmét szerző Hegedűs a FILA bizalmi szavazásán maximális támogatásáról biztosította a svájci elnököt. "Az az irány, amelyet ők képviseltek, teljességgel megbukott, ezért Hegedűs Csabának illene lemondania mind a FILA elnökségi tagságáról, mind a hazai szövetség elnöki posztjáról."

A liga háromszoros világbajnok elnöke emlékeztetett arra, Hegedűs Csaba előzőleg a korábbi ligaelnöknek, Kacsó Tibornak megígérte, hogy a londoni olimpia után távozik posztjáról, ez azonban a mai napig nem történt meg.

Az MTI érdeklődésére Komáromi elmondta, ha Hegedűs nem távozik önként, akkor megpróbálják meggyőzni a szakosztályokat, hogy hívják össze a Magyar Birkózó Szövetség rendkívüli közgyűlését.

A birkózást a Nemzetközi Olimpiai Bizottság végrehajtó bizottsága február közepén törlésre javasolta a 2020-as nyári játékok műsoráról. Ezután mondott le a FILA vezető testületének phuketi ülésén Martinetti.

A sportág vezetői most azon dolgoznak, hogy a NOB vb május végi, szentpétervári ülésén olyan prezentációt mutassanak be, melynek hatására a testület mégsem javasolja majd törlésre a sportágat a 2020-as programból.

Minden idők

Már most megvan a szezon legjobb öngólja
A svájci bajnokság első fordulójában Milan Gajics bombázott húsz méterről saját kapujába.

Shopline

Travelo utazási ajánlatok

  • Középkori hídon sétáltunk
    Középkori hídon sétáltunk A mai napig különleges hangulata van innen megközelíteni a luzerni óvárost. (x)
  • Olaszországi nyaralás
    Olaszországi nyaralás Tengerparti pihenés, városnézés várja. Merüljön el az olasz hangulatban!
  • Tunézia
    Tunézia Repülős utak félpanziós vagy all inclusive ellátással. 69 900 Ft / fő / 7 éjtől