Akár történelmi vb-aranyunk is lehet
Tavaly már nemzetenként ketten indulhattak, most is így lesz, a mezőny erősségét ez a tény jól jelzi. Ilyés Miklós szövetségi kapitány ennek ellenére két éremmel szeretne hazatérni, most legalább az átállással nem kell törődni mint legutóbb, Japánban.
Elsősorban nyilván most is Mészárosban bízhatunk, de a nőknél Joó Abigél valamint Karakas Hedvig vagy Csernoviczki Éva is befuthat. Mind a négyen voltak Világkupán érmesek már, és mivel ott hasonló erősségű a mezőny, ha jó napjuk lesz, harcban lehetnek az érmekért.
Joó Abigél erősebb, mint valaha, edzője, Pánczél Gábor tudna erről mesélni, hiszen az egyik gyakorlás után bordatörést diagnosztizáltak nála.
A férfiaknál Ungvári Miklós és Bor Barna juthat legtovább, utóbbi tavaly sérült volt, előbbi Eb-t nyert, és dupla motivációval készül, hiszen a dopping miatt eltiltott testvéréért is küzd. A 23 éves Ungvári Attila szervezetében komoly dózist találtak, ügyvédje szerint megmérgezték, mert teljesen életszerűtlen, hogy kúrát kapjon, hiszen lényegében olimpiai résztvevőnek tekinthető.
A nemzetközi szövetség (IJF) jelenlegi rangsorában Burján László a 39., Ungvári Miklós a 10., Csoknyai László a 24., Nagysolymosi Sándor a 40., Farkas Bálint a 38., Hadfi Dániel 47., Bor Barna a 9., Csernoviczki Éva 5., Karakas Hedvig 9., Gáspár Eszter 49., Baczkó Bernadett 53., Mészáros Anett 5., Joó Abigél pedig 6. a súlycsoportjában.
Közvetlenül a férfiaknál kategóriánként az első 22, míg a nőknél az első 14 helyezett szerez olimpiai kvótát az IJF 2012. május 1-én kiadandó világranglistájáról, azaz jelenleg két férfi és négy nő áll befutó helyen.
A párizsi vb lesz a tavalyi, bécsi Eb-vel indult olimpiai kvalifikációs versenysorozat legtöbb pontot adó állomása, az első helyért ugyanis 500 pont jár. Összehasonlításul: az Eb-n 180, a Mesterek Tornáján 400, Grand Slam-versenyen 300, Grand Prix-n 200, Világkupán pedig 100 pontot ér az elsőség.
A vb-n szereplő magyar válogatott névsora:
FÉRFIAK:
Burján László (60 kg, UTE), Ungvári Miklós (66, MTK-Erzsébetváros), Csoknyai László (81, Atomerőmű SE), Nagysolymosi Sándor (81, Kecskeméti JC), Farkas Bálint (100, Honvéd-Kipex), Hadfi Dániel (100, Honvéd-Kipex), Bor Barna (+100, Atomerőmű SE)
NŐK:
Csernoviczki Éva (48, Ippon Judo Tatabánya), Karakas Hedvig (57, Miskolci VSC), Gáspár Eszter (63, Miskolci VSC), Baczkó Bernadett (63, KSI SE), Mészáros Anett (70, Honvéd-Kipex), Joó Abigél (78, KSI SE)
