Elhunyt Polyák Imre, a Nemzet Sportolója

2010. november 15., hétfő 17:43
Az Évszázad Birkózója háromszoros világbajnok volt, három ezüst után nyert olimpiát 1964-ben, 78 évesen halt meg.

Életének 78. évében hétfőn súlyos betegség után elhunyt Polyák Imre olimpiai bajnok birkózó, a Nemzet Sportolója, tájékoztatta a Magyar Olimpiai Bizottság az MTI-t.

Polyák Imre 1932. április 16-án született Kecskeméten, az Újpesti Dózsa (Budapesti Dózsa) birkózója volt, háromszoros világ-, tizennégyszeres magyar bajnok.

Három egymást követő olimpián, 1952-ben Helsinkiben (húsz évesen), 1956-ban Melbourne-ben, majd 1960-ban Rómában is ezüstérmet szerzett, négy évvel később Tokióban, pehelysúlyban, 62 kilós kötöttfogásban megnyerte az olimpiát; az utolsó mérkőzésén a szovjet Rurua elleni döntetlen elég volt az aranyhoz.

Polyák Imre

Fantasztikus tudásával, kitartásával és akaraterejével nemzedékek példaképévé vált, a sportbarátok a „három nagy P” egyikeként emlegették, Puskás Ferenc és Papp László mellett. Az 1958. évi világbajnokságon telt ház ünnepelte mámorosan az újabb aranyérmét a margitszigeti teniszstadionban.

1958-ban ő volt az első, akit Magyarországon az év sportolójának választottak, a díjat 1962-ben ismét neki ítélték. 1964-ben az év, 2000-ben pedig az Évszázad Birkózója kitüntető címet kapta. 2004 óta a Nemzet Sportolója, 2005-ben megkapta a MOB-érdemrendet.

A kötöttfogásúak történetében az orosz Alekszandr Karelinnal együtt a legeredményesebb olimpiai résztvevő, négy éremmel. Anyaegyesületénél, az Újpestnél edzősködött, a hetvenes évek közepétől az újpesti szakosztály elnöke lett. 1979-ben a válogatott szaktanácsadójának kérte fel Hegedüs Csaba, az akkor kinevezett szövetségi kapitány.

Idehaza 1996-ban a Halhatatlanok Klubjának tagja lett, 2000-ben a nemzetközi szövetség az évszázad második legjobb kötöttfogású versenyzőjeként rangsorolta. 2003-ban az Egyesült Államokban bejelentették a birkózás Hírnév Csarnokának (Hall of Fame) létrehozását, és közzétették az első tíz kiválasztott nevét, Polyák Imre is köztük volt.

A Bajnokok Klubja eseményeinek állandó résztvevője volt. Halála előtt alig három hónappal még jelen volt a római olimpia fél évszázados jubileumi ünnepségén az olasz fővárosban.

Polyák Imre

Születési idő, hely: 1932. április 16., Kecskemét
Klubjai: Bp. Dózsa, Újpesti Dózsa  
Legjobb eredményei: olimpiai bajnok (1964, Tokió, kötöttfogás, pehelysúly), háromszoros olimpiai ezüstérmes (1952 - Helsinki, 1956 - Melbourne és 1960 - Róma, mindháromszor kf., pehelysúly), háromszoros világbajnok (1955 - Karlsruhe, 1958 - Budapest, 1962 - Toledo, kf., pehelysúly), kétszeres vb-ezüstérmes (1961 - Jokohama, kf., könnyűsúly, 1963 - Helsingborg, kf., pehelysúly), 14-szeres magyar bajnok (12 egyéni - öt pehelysúlyban, hét könnyűsúlyban - és 2 csapat)  
1951 és 1964 között 51 alkalommal volt a válogatott tagja, 2004-ben, a díj alapításakor kapta meg a Nemzet Sportolója címet.

Varga János, az 1968-as mexikóvárosi olimpia légsúlyú bajnoka,  kétszeres világ- és Európa-bajnok birkózó: "Nagyon szomorú vagyok. Egy hónapja volt nagyon beteg, de ismerve vasakaratát, az utolsó percig reménykedtem benne, bírja még. Olyan volt nekem, mint a testvérem. Korábban a mesterem, az edzőtársam és barátom volt, a családhoz tartozott. Összejártunk névnapokkor és születésnapokkor. Ott volt a lányom, Gabriella olimpiáján. Neki is ő volt a példaképe".

Polyák Imrét a Magyar Olimpiai Bizottság, és a Magyar Birkózó Szövetség saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek. Halálával megüresedett egy hely az eddig 12 sportolóból álló Nemzet Sportolója társaságban.

Minden idők

Elmondhatatlan, mire képes 50 ezer tomboló argentin szurkoló
Felemelő és félelmetes, ahogy a Boca Juniors stadionjában pokollá tették a River Plate életét.

Shopline

OnGo beszámolók