Kővágó Zoltán lemaradt a gyémántról

2010. augusztus 19., csütörtök 20:03
Kővágó Zoltán negyedik lett Zürichben, az atlétikai Gyémánt Liga-sorozat döntőjének első viadalán, így a második helyen zárta a férfi diszkoszvetők pontversenyét.

Az athéni olimpia ezüstérmes diszkoszvetője az első három sorozatban folyamatosan javítani tudott, harmadikra érte el legjobbját, 65,32 métert, később negyedikre 64,94-ig jutott, míg a két utolsó dobása érvénytelen volt.

A magyar nehézatléta ezzel lemaradt a dobogóról, így ezúttal nem kapott pontot, és 13 ponttal zárt.

A számot a csütörtökön második lengyel Piotr Malachowski (68,48 m) nyerte meg 18 ponttal, és összetettbeli győzelméért egy 80 ezer dollár értékű, négykarátos gyémánttal gazdagodott.

A zürichi versenyen a világbajnok német Robert Harting győzött 68,64 méterrel.

"Összességében elégedett vagyok - nyilatkozta a Bp. Honvéd dobója. - Ez a sorozat az atlétika Forma-1-e, itt második helyen végezni mindenképpen nagy eredmény, különösen ilyen sűrű mezőnyben. Malachowski fantasztikus volt egész szezonban, megérdemelten nyert, mögötte azonban szoros volt a verseny. Nem hiszem, hogy sokan gondolták volna, hogy második leszek, de sikerült, aminek nagyon örülök. Hosszú volt ez a szezon, rengeteg energiát felemésztett, de két versenyem van még talán, és jöhet a pihenés. Nagyon jó lesz a kisfiammal, a családommal lenni."

Eredmény:
férfi diszkosz:
1. Robert Harting (német) 68,64 m
2. Piotr Malachowski (lengyel) 68,48
3. Mario Pestano (spanyol) 66,49
4. KŐVÁGÓ ZOLTÁN 65,32
A pontverseny végeredménye: 1. Malachowski 18 pont, 2. KŐVÁGÓ 13, 3. Gerd Kanter (észt) 10

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Körutak, fly&drive programok
    Körutak, fly&drive programok Fedezze fel a világot! Városlátogatások, fly&drive programok várják 58.000 Ft / fő / 7 éjtől!
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 42.930 Ft / főtől