Contador kikészült, de megnyeri 3. Tourját
Szombaton az idei Tour egyetlen időfutamát teljesítette a mezőny. A szakasz korán eldőlt, az elsőként induló Bert Grabsch hajtott figyelemre méltó időt, Columbiás csapattársa, a jó időfutammenőnek számító Tony Martin verte meg.
A szintén korán induló svájci időfutam-világbajnok, Fabian Cancellara azonban megmutatta miért a szám specialistája: lassabban kezdett ellenfeleinél, de a célba már 17 másodperces előnnyel érkezett Martinnal szemben. A később indulók közül még csak megközelíteni sem tudták remek idejét.
A figyelem mégsem rá, hanem a favoritok különversenyeire irányult. Andy Schleck csupán nyolc másodperccel állt Contador mögött az indulásnál, bár Schleck nem különösebben jó időfutamban, állítása szerint sokat fejlődött az elmúlt évben. A 2009-es Tour 40 kilométeres záró időfutamán 1:41-et kapott Contadortól.
A szakasz elején úgy is tűnt, feljön Schleck, alakult a meglepetés, az első 15 kilométeren 4-5 másodperccel gyorsabb volt a sárga trikósnál, így minden idők egyik legszorosabb befutójára lehetett számítani.
Contador azonban a táv második felére összeszedte magát, és megfordította a tendenciát. Immár ő vezetett a szakasz végére láthatóan elfáradt és bemerevedett Schleck ellen. A célba már 31 másodperc előnnyel érkezett a címvédő spanyol, ezzel szinte biztosan a harmadik Tour-győzelmét ünnepelheti. Contador 35., Schleck 44. lett a kronón.
Contador eléggé kikészült, a célban nem is ünnepelt, a dobogón is látszott, kihajtotta magát. Persze az örömöt is lehetett rajta látni, egy nap múlva háromszoros Tour-nyertes lesz.
Az első hely mellett hasonlóan kiélezett küzdelem folyt a dobogó legalsó fokáért Mencsov és Samuel Sanchez között. Előbbi papíron jobb időfutammenő, de Sanchez 2007-ben a Vuelta d’ Espagna-n megverte az oroszt egy rövid időfutamon, és abban bízott, hogy ezt ma megismételheti.
Mencsov viszont remek formában tekert, két percet adott a verseny előtt harmadik helyen álló spanyolnak. Teljesítményével Mencsov léphet fel a dobogó alsó fokára, így Vuelta- és Giró-győzelme után, már a harmadik nagy körversenyről is vihet haza érmet.
Vasárnap a Tour zárószakasza következik, a pontverseny még nem dőlt el, így a sprinterek látványos csatája várható. Az utolsó nap általában formalitás, katasztrófa kellene, hogy Contador veszítsen.
19. szakasz, Bordeaux - Pauillac 52 km 1.Fabian Cancellara (Saxo Bank) 1:00:56 2.Tony Martin (HTC-Columbia) + 17 mp 3.Bert Grabsch (HTC-Columbia) +1:48 4.Ignatas Konovalovas (Cervelo) +2:34 5.David Zabriskie (Garmin-Transitions) +3:00 6.Koos Moerenhout (Rabobank) +3:03 7.Vasil Kiryienka (Caisse d'Epargne) +3:10 8.Maarten Tjallingii (Rabobank) +3:21 9.Bradley Wiggins (Sky) + 3:33 10.Geraint Thomas (Sky) +3:38 Összetett: (sárga trikó) 1. Alberto Contador Velasco (Spa) Astana 89:16:27 2. Andy Schleck (Lux) Team Saxo Bank + 39 mp 3. Gyenisz Mencsov (Rus) Rabobank + 2:01 4. Samuel Sánchez Gonzalez (Spa) Euskaltel - Euskadi + 3:40 5. Jurgen Van Den Broeck (Bel) Omega Pharma-Lotto + 6:54 6. Robert Gesink (Ned) Rabobank + 9:31 7. Ryder Hesjedal (Can) Garmin - Transitions + 10:15 8. Joaquin Rodriguez (Spa) Team Katusha + 11:37 9. Roman Kreuziger (Cze) Liquigas-Doimo + 11:54 10. Christopher Horner (USA) Team Radioshack + 12:02Eredmények

Kommentek
2010.07.24 22:12:48nagysuhi
Jó verseny volt! Itt néztem a helyszínen, hatalmas élmény volt.
2010.07.24 22:48:46Nyiz
Ez így most korrekt, ha nem lett volna a láncos malőr, akkor is 1 másodperccel verné Contador Schlecket, úgyhogy végülis "tisztán" nyer Contador, nem azon a 39 másodpercen múlik.
2010.07.25 03:35:27tetrich
mentálisan az egy teljesen más szituáció lett volna, 30 másodperc előnnyel nem tudhatjuk mi történt volna, tehát az előző feltételezés teljesen téves, hogy tisztán nyert
korrektségről meg annyit, hogy a csapatrádióból biztos megtudta, hogy mi a helyzet...
2010.07.25 06:11:11gy46
Jó verseny volt. A korrektségről meg annyit, hogy Schlecket is ugyanúgy tájékoztatták a verseny állásáról. Mindent megpróbált, de ennyit tudott.
2010.07.25 08:24:11Player 1
Holtversenyben állnának, ha Schlecknek nem esik le a lánca, és marad a 31 másodperc. :) Szép lenne.
2010.07.25 08:26:22Player 1
gy46, persze.De szerintem arra gondolt, hogy Contador tudta, hogy Schleck megállt, mégis ment, ahogy tudott...
2010.07.25 08:56:07grandesacra
contador egy csaló. schleck meg egy béna.
Éljen Lance Armstrong...
2010.07.25 11:05:00zéj
Attól tartok, ha nincs a láncos malőr, Contador támadta volna Schlecket, amit a luxemburgi nem biztos, hogy bírt volna. Mert hát láttuk, hogy Andy nem igazán tudott újítani a hegyeken, miután már elvesztette a sárga trikót, pedig neki kellett volna támadnia. Ráadásul Contadornak sokkal jobb csapata van. Pont annyit hajtott, amennyivel megnyerhette (és itt nem az időfutamra gondolok). Jövőre még jobb verseny várható...
2010.07.25 11:46:21gabesz:
Rossza ezt mondani, de amikor Andy a lánc miatt hátul maradt, akkor Conatdor nagyon frissen ment felfelé és volt még benne, egyszerűen látszott rajta. Ha akkor meg várja, akkor támadott volna a következő Tourmalet-i szakaszon de ezt már nem tudjuk meg.
Egyébként nagyon kihajtották magukat az időmérőn.
Az idei versenyeken legalább látszik nem az a normális, ahogy Armstrong nyeret sorozatban a Tourokat.
2010.07.25 12:08:38efes
Így van, Armstrong most futja azt a formát, amire hightech bogyók nélkül képes. Ez a reális, másodpercek döntenek csak.
2010.07.25 17:00:22remiz
Zéj, ha láttad a Tourmalet-i szakasz(vége)t, Contador támadott, miután Schleck vezetett neki 10 km-t és nem tudott elmenni.Ezen a Tour-on Schleck volt a jobb, neki kellett volna nyerni.(+a bátyja kiválása: extra pech) Az jövőre nézve bíztató, hogy mennyit fejlődött az időmérőn.Tipp: jövőre nyer.
2010.07.25 18:21:31HgGina
Szerintem a láncleeséses történet nem csalás, de a fair play kategóriát messziről elkerüli.
Sokkal inkább azt tartottam volna korrektnek, ha, amikor Contador felvezetőembere az egyik szakaszon a befutónál fejelt bele többször egy másik versenyzőbe, akkor az egész Contador-féle csapatot zárták volna ki.
Az a sport megcsúfolása volt. Amit pedig a spanyol nyilatkozott utána, azt nem is kell kommentálni, egyszerűen végleges eltiltást érdemelt volna.
2010.07.25 18:34:09WoodrowWilson
Az nem Contador embere volt, hanem Cavendishé.