Abbahagyja az olimpiai bajnok Vörös Zsuzsa

2010. június 1., kedd 14:33
Befejezi versenyzői pályafutását Vörös Zsuzsanna olimpiai, világ- és Európa-bajnok öttusázó.

A 33 éves sportoló úgy érzi, öttusázóként kifutott az időből, pedagógusként és nevelőedzőként viszont még szeretne bizonyítani: nem versenyez többet.

"Sokkal többet aligha tudtam volna kihozni magamból, az öttusa nagyon összetett sportág, ahol sok minden közbejöhet" - nyilatkozta Vörös Zsuzsa, aki a 2004-es, athéni ötkarikás játékokon ért fel pályafutása csúcsára. Ezzel a magyar öttusa első és eddig egyetlen női olimpiai bajnoka lett.

"Mindig is jó versenyző és versenyzőtárs akartam lenni. Belekóstoltam ugyan az öttusa mára feledésbe merült több napos lebonyolítási formáiba, de mindig úgy éreztem, hogy nekem az egynapos forgatókönyvet találták ki. Hét felnőtt magyar bajnokságot is nyertem, a csúcsot pedig természetesen az athéni olimpián kivívott győzelmem jelentette. Akkor nagyon kijött a lépés, mind az öt számban hoztam a formámat."

Vörös végső elhatározásában a balszerencse is közrejátszott: 2008. november 11-én súlyos lovasbalesetet szenvedett, és jelentős hátrányba kerülve csak három hónappal később állhatott újra edzésbe. Párját tíz hónappal később, szeptember 11-én a munkahelyén érte kis híján végzetes baleset.

Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány az MTI-nek azt mondta: Vörös Zsuzsa a magyar öttusa kiemelkedő személyisége, akinek a legkiválóbb eredménye az olimpiai győzelem.

"Azt gondoltam, még továbbra is hasznára lehet a válogatottnak, de a körülmények úgy alakultak, hogy nem tudott ismét igazán edzésbe állni és versenyezni, pedig gazdag tapasztalatával nagy segítséget jelentett volna az alakuló fiatal csapatnak. Nagyon sajnáljuk, hogy hosszú és eredményes pályafutása véget ért."

Vörös Zsuzsanna

Született: 1977. május 4., Székesfehérvár

Klubja: Alba Volán-Bericap

Legjobb eredményei

Egyéniben: világbajnok (1999, 2003, 2004), vb-2. (1998, 2002, 2005), Európa-bajnok (2000, 2006), Eb-2. (2003.)

Csapatban: világbajnok (2002), Európa-bajnok (2000, 2003), vb-3.(1998, 2003, 2006, 2008, 2009), Eb-3. (2009)

Váltóban: világbajnok (2000, 2003), vb-3. (2002), Európa-bajnok (2001, 2003), Eb-2. (2004, 2005, 2008), Eb-3. (1997, 2007)

Olimpiai eredményei: aranyérmes (2004), 15. (2000), 20. (2008)

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

OnGo beszámolók

  • Olaszország
    Olaszország Maradandó élményekkel és emlékekkel jöttünk haza, amit senki nem vehet el tőlünk....
  • Franciaország Teljes holdtölte az első este a tengernél! Gyönyörű látvány!...
  • Marokkó Egy szónak is száz a vége, fantasztikus utunk volt, kár lett volna kihagyni....