Budapesté marad a 2010-es úszó Eb

2009. december 12., szombat 13:40 |
A kontinentális úszószövetség megerősítette korábbi döntését, és nem vette el Budapesttől az úszó Európa-bajnokság rendezési jogát. A LEN azért tárgyalta újra a kérdést, mert időközben a Magyar Televízió visszavonta közvetítési szándékát, de Gyárfás Tamás LEN-alelnök meggyőzte a szervezet vezetőit, hogy lesz közvetítés.

Budapest rendezheti a 2010-es úszó Európa-bajnokságot, erősítette meg korábbi döntését a kontinentális szövetség (LEN) vezérkara szombaton.

A testület azután tűzte napirendre a kérdést, hogy a Magyar Televízió visszavonta a tévéközvetítésre vonatkozó garanciáját, amely pedig a magyar pályázat alapfeltétele volt. A LEN az isztambuli rövidpályás-Eb keretében tartott ülésén szavazott, s foglalt állást újfent Budapest mellett.

"A kormánygarancia és a Magyar Olimpiai Bizottság kiállása alapján a LEN nem vonta meg a bizalmat" - értékelt a helyszínről Gyárfás Tamás, a Magyar Úszószövetség elnöke, aki a LEN alelnökeként van jelen a török városban.

"A Büro-ülésen, amelyen a 17 tagból 15 vett részt, tájékoztatást kértek tőlem, de az összejövetel hangulatán érződött, hogy előző nap a LEN szűkebb vezetése, a végrehajtó bizottság már elfogadta az érveimet. A Büro-tagoktól is megértést kértem, leszögeztem újfent, hogy ez az egész belső ügy, amit az Eb-rendezéssel kapcsolatosan vállaltunk, teljesítjük."

"A kormány és a MOB egyértelmű állásfoglalása is mutatja, közös ügyről van szó, sokakkal együtt küzdünk a magyarországi Eb sikeréért, a tévéközvetítés biztosításáért. A hazai Európa-bajnokságot az MTV-nek kell sugároznia, szomorú lenne, ha a a közszolgálati televízió bármely vezetésének hitelessége megkérdőjelezhetővé válna.”

„A józan észnek kell diadalmaskodnia, az eredeti vállalásoknak kell érvényt kapniuk” – tette hozzá Gyárfás. A Magyar Televízió a 2010-es hazai Eb sugárzásától való elállást a kellő pénzügyi források hiányával magyarázta.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Körutak, fly&drive programok
    Körutak, fly&drive programok Fedezze fel a világot! Városlátogatások, fly&drive programok várják 58.000 Ft / fő / 7 éjtől!
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 42.930 Ft / főtől