Melyik város nyer évtizednyi fejlődést is?
„Állam- és kormányfők részéről még soha sem kísérte ilyen jelentős, személyes jelenlétükkel is kifejezett érdeklődés az olimpia rendezési jogának odaítélését, mint ezúttal" – nyilatkozott a szavazásban is részt vevő Schmitt Pál, a MOB elnöke, a NOB tagja. - Barack Obama és a brazil Lula da Silva államelnökök, János Károly spanyol király, Jukio Hatojama új japán kormányfő is jelen lesz városaik prezentációjánál."
"A pályázatok alapos elemzése után azt mondhatom, három városban, Chicagóban, Tokióban és Madridban akár egy év múlva kezdődhetne az olimpia. A három metropolisz létesítményei, infrastruktúrája máris csaknem minden igényt kielégít. Rio de Janeirónak még hét év áll rendelkezésre a további felkészülésre: terveik kiválóak, megvalósításukhoz széleskörű állami garanciával rendelkeznek. Tény, Brazíliában akadnak kevésbé népszerű, alig ismert olimpiai sportágak. Ám bármilyen téren is vannak hátrányban, behozhatják. A sportolók nyugodtak lehetnek: bármelyik városra esik is a tagság választása, 2016-ban tökéletes körülmények között, kiváló olimpián vehetnek részt. "
A NOB másik magyar tagja, Aján Tamás arról számolt be, koppenhágai szállodájának halljába valamennyi delegáció képviselői bemehettek, az utolsó perceket is megragadták, hogy szavazatokat gyűjtsenek. A szobákba való belépés azonban szigorúan tilos.
„Izgalmas, érdekes és abszolút nyílt, ennyire kiegyenlített nem volt korábban talán egyszer sem, mégha Sydney is mindössze két szavazattal győzött” - értékelte a versenyt a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség elnöke, aki miután hetvenéves lett, elveszíti NOB-tagságát, vagyis ez lesz az utolsó szavazása.
„Tökéletesen tisztában vannak azzal a pályázók, hogy évtizedekkel viheti előre fejlődésüket az olimpiai rendezési jog. Óriási a felelősségük is egyben, de fantasztikusan felkészült városokról van szó, és ez érződik valamennyi pillanatban.”
„Merész lenne tőlem, ha most az esélyek latolgatásába bocsátkoznék. Jól ismert érveket és ellenérveket tudok ismételgetni, miszerint Dél-Amerikában még nem volt olimpia, Madrid hátránya, hogy Európa rendez három év múlva. Feltételezhető, hogy három fordulóban dől csak el, melyik küldöttség fog ünnepelni.”
