Csernus Imre vívóaranyakért dolgozik

| 2009. szeptember 28., hétfő 15:32 | Frissítve: 2009. szeptember 28.
A szerdán kezdődő vívó-világbajnokság előtt a párbajtőrözők pszichológusi segítséget kaptak. A megfiatalított csapat a nyáron Eb-t nyert, a világ öt legjobbja között szeretnének lenni. A kardozóknál a korábbi vezér, Nemcsik Zsolt kimaradt, csak egyéniben indul. Összességében három vagy négy éremmel lennének elégedettek.

A magyar vívósport történelmi mélypontra került Pekingben, mindössze egy bronzérmet (Mincza Ildikó, párbajtőr) nyert a küldöttség. A törökországi világbajnokságon nem lehet más a versenyzők célja, minthogy Magyarország újra az eredményes nemzetek közé kerüljön. A plovdivi Európa-bajnokság három érme után Antalyában is ennyit vagy eggyel többet akarnak. „Szeretnénk, ha egy arany lenne közte” – mondta Füleky András, a szövetség ügyvezetője.

A férfi kardcsapat 2007-ben aranyérmes lett, az olimpián nagyot bukott, nem került elődöntőbe, mert az amerikaiak legyőzték. A korábbi csapat vezére, egyben legrutinosabb tagja, Nemcsik Zsolt ezúttal sincs a csapatban, Nébald György ugyanis tartja magát korábbi elképzeléséhez, a fiataloknak ad lehetőséget. A megfiatalított csapat nem is teljesített rosszul Plovdivban, legyőzte az oroszokat, de a négy között kétszer – Olaszországtól, Franciaországtól - kikapott, és érem nélkül maradt, most értelemszerűen dobogóra állnának. A nők is közel voltak a bronzhoz az Eb-n, de nekik sem jött össze.

A tőröző Knapek Edina pár hónappal a szülése után újra munkába állt, és a fiatal csapatnak akár vezére is lehet. Ezúttal is férfi tőrben a legszerényebbek a magyar esélyek.

A párbajtőr szakágban új arcot találhatunk a csapat vezetésében, Csernus Imre pszichológus is ott lesz a válogatott mellett. Csernus korábban Szász Emesének segített, illetve a győri futballcsapat lelkét is gondozta.

Az előzetes esélyek szerint a férfiaknak lesz kisebb szükségük tanácsaira, mert ők Eb-aranyat nyertek. A győzelemben nem sok szerepe van a szakembernek, mert a győzelem előtt kétszer beszélgetett a csapat tagjaival.

Csernus egyénileg készíti fel a versenyzőket, nem léleksimogató stílusban beszél velük, hanem megszokott modorában, de emiatt nem sértődtek meg, igaz, korábban nem ehhez szoktak. Hatásos, mondták többen is az érintettek közül.

A szakember szerződésének nincs dátuma, nyilván a sikerességtől függ, meddig marad a csapatnál. Eddig nagyon jók a visszajelzések, de senkire nem akarják ráerőltetni a pszichológust.

„Magam is támogattam Imre szerepvállalását, mert a magyarok semmivel vívnak rosszabbul, mint más nemzetek, mégis többször hiányzott a plusz a komoly eredményekhez, mert az éles helyzetekben rossz döntéseket hoztak. Abban reménykedünk, hogy ez mostantól meglehet. Mivel más tradicionális sportágak magasra tették a mércét, nyomás is van rajtunk, de meg akarjuk mutatni, nekünk is van lelki tartásunk, és nem az összeomlás felé haladunk, hanem a sikeres londoni alapokat teremtjük meg” – mondta Szalay Berzeviczy Attila, a szövetség társelnöke.

Hozzátette, a következő olimpia előtti kvalifikációs világbajnokság (2011) megszerezésére pályázik Magyarország, Budapestnek a lengyel Krakkó, az olasz Catania és a kínai Tiencsin lesz az ellenfele.

„A világ öt legjobb csapata között szeretnénk lenni, mert úgy gondoljuk, oda tartozunk. Ha ugyanazt a magabiztos és fegyelmezett vívást tudjuk bemutatni, mint az Eb-n, és ami eddig jellemzett bennünket, ott is lehet a helyünk” – mondta a párbajtőrözők legfiatalabb tagja, a 26 éves Rédli András, aki tavasszal a legkomolyabb Világkupa-versenyen, Heidenheimben nyert.

A világbajnokság szerdán kezdődik, péntekig a selejtezőket bonyolítják le, szombattól hétfőig lesznek az egyenes kieséses küzdelmek, 64-es tábláról indulnak. Ha valaki nem kerül fel a főtáblára, és tagja a csapatnak, annak öt nap pihenője is lehet, ami feltétlenül kedvező.

Jövő keddtől csütörtökig zajlanak a csapatversenyek.

A magyar vb-csapat:

Női tőr: Varga Gabriella, Varga Katalin, Kreiss Fanni, Knapek Edina (csak csapat), Berta Adrienn (csak egyéni)
Férfi tőr: Szabados Gábor, Mazza Lorenzo, Széki Bence, Gátai Róbert, Berjozkin Anton (csak egyéni)
Női kard: Nagy Orsolya, Benkó Réka, Pető Réka, Várhelyi Anna
Férfi kard: Nemcsik Zsolt (csak egyéni), Decsi Tamás, Szilágyi Áron, Lontay Balázs, Iliász Nikolász
Női párbajtőr: Szász Emese, Tóth Hajnalka, Izsó Katalin, Takács Emese
Férfi párbajtőr: Boczkó Gábor, Imre Géza, Somfai Péter, Rédli András

Küldje el  |  Nyomtatható  |  

Fizikális Edukáció

A fura Tour
A 2010-es versenyre azért fogunk emlékezni, mert semmi kiemelkedő nem történt, csak szokatlan dolgok.

Bookline

  • Pocsék karma
    Safier, David: Pocsék karma Ár: 3499 Ft Internetes kedvezmény: 20% Internetes ár: 2800 Ft
  • A viskó
    Young, William P.: A viskó Ár: 2450 Ft Internetes kedvezmény: 15% Internetes ár: 2083 Ft
  • Brida
    Coelho, Paulo: Brida Ár: 2990 Ft Internetes kedvezmény: 15% Internetes ár: 2542 Ft
  • New Moon - Újhold
    Filmzene: New Moon - Újhold Ár: 4190 Ft Internetes kedvezmény: 5% Internetes ár: 3981 Ft

C-travel ajánlatok

  • Üdülési csekk elfogadók
    Üdülési csekk elfogadók Több, mint 100 szálloda ajánlatát találja itt, ahol fizethet üdülési csekkjével. Böngésszen és kérjen ajánlatot online!
  • Édes élet Olaszországban
    Édes élet Olaszországban Felejtse el pár napra itthoni gondjait, élvezze a dolce vitát Olaszországban! Böngésszen remek tengerparti apartman- és szállodaajánlataink közt!
  • Nyári kikapcsolódás Hévízen
    Nyári kikapcsolódás Hévízen Hévízen Klimatizált szobák, csodálatos élményfürdő, uszoda, a gyermekeknek pancsoló, játszótér és játszószoba várja a család minden tagját! 89.400 Ft / fő / 6 éjtől
hirdetés