Pars: Minden hibát elkövettem

2009. augusztus 18., kedd 12:54 |
A kalapácsvető csalódottsága határtalan, állítja, erőnléte és tudása rendben van. 81 métert bármikor tud, de a világbajnoki döntőt elrontotta, nincs magyarázata a negyedik helyre.

Pars Krisztián óriási csalódásként élte meg hétfői szereplését a férfi kalapácsvetés világbajnoki döntőjében, fejben kell megoldania a kérdést, hogy tovább tudjon lépni. A szombathelyi atléta első helyen jutott a döntőbe, de esélyesként csak a negyedik helyen végzett Berlinben.

pars451

"Még most sem tudom, mit történt velem, minden hibát elkövettem, amit el lehetett - mondta a 27 éves atléta, aki elárulta, hogy mindössze két órát aludt éjszaka. - Ilyen versenyem még nem volt életemben, ahol ennyit hibáztam volna, ettől rendkívül ideges lettem, szétesett a mozgásom. Talán nyomasztott a tét, hogy nagyon jól akartam szerepelni, bár ezt akkor nem éreztem. Még az első dobások után is úgy gondoltam, hogy fel tudok állni, összeszedem magam."

Pars 75,51 méterrel kezdett, ezen kívül még egy érvényes kísérlete volt, a negyedik sorozatban 77,45, amivel az utolsó körben szorult le a dobogóról.

"Amikor az első dobáshoz készülődtem, láttam, hogy felemelik a figyelmeztető sárga zászlót, ami azt jelenti, hogy hamarosan lejár a rendelkezésre álló idő, ezért elsiettem a dobást. A negyedik, jó kísérlet sem nyugtatott meg, mert a végén nem ért le a lábam, így 79 méter helyett csak 77 körül ért földet a kalapács. Ettől megint csak ideges lettem, nem tudtam koncentrálni."

Pars úgy látja, elsősorban fejben dőlt el a verseny. "Óriási csalódásként éltem meg, hogy nem sikerült érmet szereznem. 2004 óta megint nem tudtam világversenyen dobogóra állni, úgy érzem, ezt a problémát fejben kell megoldanom. Szükség van egy olyan hozzáállásra, amellyel stabilan tudok nagyot dobni világversenyen is. A szeptemberi atlétikai Világdöntőt mindenképpen szeretném megnyerni, a presztízs miatt. A tudással nincs baj, ha most bemennék a pályára, lehet, hogy 81 métert is teljesítenék."

Pars a pekingi olimpián úgy lépett elő ezüstérmessé, hogy doppingolás miatt kizárták az előtte végzett két fehérorosz atlétát. Januárban elhunyt mestere Németh Pál, edzései irányítását a fia, Zsolt vette át.

"Zsolt márciusban vállalta el, hogy az edzőm lesz, de a sérülésem miatt nem tudtuk elvégezni azt a munkát, amit tervezett. Az elmúlt hét hónapban például csak egy-két hetet tudtam erősíteni. A Pali bácsival végzett 12 éves munka nem múlt el nyomtalanul, az erőnlétemmel nincs baj. Sajnos, egy ilyen szituációban, amikor zajlik a verseny, az edző már nem sokat tud segíteni, ezért nem is mentem oda Zsolthoz az utolsó dobások előtt, én akartam megoldani a problémát."

Pars hozzátette, azért nem állt meg a döntő után nyilatkozni, mert fizikailag is rosszul érezte magát.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Körutak, fly&drive programok
    Körutak, fly&drive programok Fedezze fel a világot! Városlátogatások, fly&drive programok várják 58.000 Ft / fő / 7 éjtől!
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 42.930 Ft / főtől