Marosi Ádám és a férficsapat is aranyérmes az öttusa-világbajnokságon

2009. augusztus 15., szombat 20:38
A londoni világbajnokság egyéni versenyében Németh Róbert negyedik, Tibolya Péter 14. lett, csapatban a csehek és a litvánok állhattak még dobogóra.

Marosi Ádám és a magyar csapat aranyérmet nyert szombaton a londoni öttusa-világbajnokság férfi hagyományos versenyében. Egyéniben Németh Róbert negyedik, Tibolya Péter pedig 14. lett.

Marosi mögött a cseh David Svoboda és az ukrán Dmitro Kirpuljanszkij végzett érmes helyen, csapatban a magyarok mögött a csehek és a litvánok állhattak még dobogóra.

A magyarok - egy-egy kilengéssel - egyenletesen magas színvonalon teljesítettek egész nap. A Crystal Palace Nemzeti Sportközpontban 100 méteres sugarú körön belül lebonyolított valamennyi számban többnyire a döntő 36 fős mezőnyének első harmadában végeztek, így sikerült a csapatarany. A magyar együttes már a vívás után az élre állt, és ott is maradt.

Egyéniben verseny közben tíz-tizenöt öttusázó volt dobogóesélyes, az új szabályok miatt (a lövészetet összevonták a futással) ez még a lovaglás után is így volt. Korábban, amikor futás zárta a versenyt, négy szám után lehetett jósolni, ki hányadik helyen végez, a lövészet beiktatásával azonban minden bizonytalanná vált.

Egyéni világbajnokaink

Benedek Gábor - 1953
Balczó András - 1963, 1965, 1966, 1967, 1969
Kelemen Péter - 1970
Mizsér Attila - 1985
Fábián László - 1989
Balogh Gábor - 1999, 2001
Vörös Zsuzsanna - 1999, 2003, 2004
Simóka Bea - 2002
Horváth Viktor - 2007
Marosi Ádám - 2009

A három magyar jó vívással, úszással és lovaglással a harmadik, negyedik, ötödik helyen állt a zárószám előtt, Németh, Marosi, Tibolya sorrendben.

Nem volt jelentős a hátrányuk a japán Nogucsival és a lett Sandrissal szemben, de mögöttük is kis különbségekkel következtek az üldözők, a cseh Michalik, az ukrán Kirpuljanszkij, a litván Krungolcas, a brit Woodbridge és Svoboda, aki tizenegyedikként rajtolva futott fel a második helyre.

Marosi már az első lövészet után második volt, a második sorozatra elsőként érkezett, villámgyors sütésekkel őrizte pozícióját ekkor, és az utolsó lövészetnél is, végül egyedül teljesítve az utolsó ezer métert, boldogan futott a célba. Marosi ezzel a magyar öttusasport tizedik egyéni világbajnoka lett.

Mögötte hatalmas verseny alakult ki Németh, Svoboda és Kirpuljanszkij között. Németh harmadikként hagyta el a lőállást a harmadik sorozat után, közvetlenül Kirpuljanszkij mögött futott, őt pedig Svoboda üldözte. A nagy rohanást a cseh bírta jobban, az ezerméteres hajrában Németh pár másodperccel szorult riválisai mögé.

Tibolyának nem jöttek össze a sorozatai, különösen az utolsó, ezzel az ötödikről tíz helyet visszacsúszott, de a csapatgyőzelem így is meglett.

Marosi nyilatkozatában emlékeztetett arra, három éve volt egy súlyos sérülése, abból felépülve fokozatosan javult a teljesítménye. "Az idei év már eddig is nagyon jól sikerült, három Világkupán álltam dobogón, aztán az Európa-bajnokságon harmadik lettem, az ob-t megnyertem, most pedig ez is összejött" - mondta. Arra a felvetésre, hogy igencsak meg kellett küzdenie a tusokért a vívásban, úgy reagált, hogy erről szólt a nap. A siker titkaként a rengeteg edzést említette, majd hozzátette: "Élvezni kell az egészet, nagyon jó dolog az öttusázás."

"Elégedett vagyok a negyedik hellyel annak ellenére, hogy dobogós pozícióban futottam egészen a végig - fogalmazott Németh. -  Többet egyszerűen nem tudtam kihozni magamból, mindent kiadtam, ami bennem volt. Örülök, hogy a kimaradt múlt év után, most a fő versenyen megint sikerült szép eredményt elérnem" - fűzte hozzá a 2007-es, berlini vb bronzérmese.

"Az első három szám rendben volt, örülök, hogy bevarrhatom a lyukat a zoknimon - kezdte értékelését Tibolya. - Az ob-n a kapitány egy lyukat égetett rá, és azt, mondta, akkor varrhatom be, ha 900 pont fölött vívok a vb-n. Még hozzátette, hogy ha ezer fölé kerülök, ő varrja be. A kombinált szám ugyanakkor kritikán aluli volt, az utolsó sorozatra már úgy érkeztem, hogy taknyom-nyálam összefolyt. A selejtezős teljesítményemmel elégedett lettem volna. A csapat győzelme miatt ugyanakkor nagyon boldog vagyok."

"Marosi Ádám az egész évben nagyon jól szerepelt, most végig érződött rajta, hogy ezért a győzelemért jött. El tudta viselni az ezzel járó terhet, ami nagy dolog. A másik két fiú is nagyon tisztességesen versenyzett" - összegzett Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány, majd felidézte, hogy 2001-ben, amikor legutóbb Angliában volt a vb, akkor is magyar győzelem született egyéniben és csapatban is.

Vasárnap a nők hagyományos versenyének döntőjét rendezik, a mezőnyben ott lesz Kovács Sarolta, Gyenesei Leila, Vörös Zsuzsanna és egyéni indulóként Cseh Krisztina.

Eredmények

egyéni világbajnok
Marosi Ádám 6136 pont (vívás: 21 győzelem/14 vereség/904 pont, úszás: 2:01.94 perc/1340 pont, lovaglás: 1128 pont, lövészet-futás: 10:49.07 perc/2764 pont)
2. David Svoboda (Csehország) 6116
3. Dmitro Kirpuljanszkij (Ukrajna) 6100
4. Németh Róbert 6076 (20/15/880, 2:03.72/1316, 1192, 11:08.25/2688)
...15. Tibolya Péter 5904 (22/13/928, 2:08.59/1260, 1156, 11.40.35/2560)

csapat, világbajnok:
Magyarország (Marosi Ádám, Németh Róbert, Tibolya Péter) 18116 pont
2. Csehország (Ondrej Polivka, Michal Michalik, David Svoboda) 17956
3. Litvánia (Andrejus Zadnieprovskis, Edvinas Krungolcas, Justinas Kinderis) 17648  

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől