Aranyakért érkeztek Kanadába Janicsék

2009. augusztus 9., vasárnap 12:49 |
1997 után másodszor találkoznak a világ legjobb kajakosai és kenusai a kanadai Dartmouthban. 75 ország versenyzői indulnak 27 számban a jövő szerdán kezdődő világbajnokságon. 12 éve tizenhat érmet nyertünk, ebből nyolc volt arany, akkor robbant be az élvonalba a mostani kapitány, Storcz Botond.

Fárasztó út után szerencsésen megérkezett Halifaxba a magyar kajak-kenu válogatott. A közeli Dartmouthban augusztus 12. és 16. között rendezik a sportág világbajnokságát. Az akklimatizálódás, a szálláshelyek elfoglalása, illetve a versenyzői terület bejárása szerepelt az első nap programjában.

A sportolók ismerkedő evezést tartottak a verseny helyszínéül szolgáló, festői környezetben elhelyezkedő tavon. Kammerer Zoltán, aki elsőként ért vissza, technikás pályának nevezte a helyszínt.

Benedek Dalma, aki 1000 méteres párjával Medveczky Erikával teljesítette a számára előírt távot, így vélekedett: „Olyan puha volt a víz, hogy repült alattunk a hajó, kár hogy mire kezdődik a verseny már megszokjuk.”

Storcz Botond kapitány öt aranyat vár versenyzőitől. Az olimpiai bajnok Janics Natasa korábban azt nyilatkozta, egymaga szerez ennyit Dartmouthban.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől