Talmácsi vezetett, de 4. lett Japánban

  • MTI/Index
2009. április 26., vasárnap 08:59 |
A győzelmet a spanyol Alvaro Bautista (Aprilia) szerezte meg a japán Aojama Hirosi (Honda) és az olasz Mattia Pasini (Aprilia) előtt. A kategória másik magyarját, Tóth Imrét (Team Tóth Aprilia) a 13. helyen intették le.

A Motegiben korábban kétszer is dobogós magyar remekült rajtolt el a 7. helyről, az első kanyarból harmadikként jött ki, bár kicsit meglökték a start után.

A 125 kcm-esek között 2007-ben világbajnok, 2005-ben és 2008-ban pedig bronzérmes Talmácsi nagyszerűen tartotta magát: feljött Aojama mögé másodiknak, sőt a vezetést is átvette, de csak rövid időre, mert a japán és a világbajnoki címvédő olasz Marco Simoncelli is eléje került.

Ők ketten el is húztak a mezőnytől, illetve a spanyolok klasszis versenyzője, Alvaro Bautista is gyorsabbnak bizonyult, Talmácsi azonban a közvetlen üldözőboly tagja maradt.

14 körrel a vége előtt Simoncelli hibázott, kerékcserére kényszerült, így Talmácsi az ötödikről fellépett negyediknek. Hiába próbálta beérni az őt közben megelőző Pasinit, dobogóközeli helyezése remek teljesítmény, ami 13 világbajnoki pontot jelent számára.

Elöl a csatát Bautista nyerte, aki 6 körrel a vége előtt került Aojama elé, és érkezett a célba elsőként.

Talmácsinak második nagydíja volt ez a nagyobb kategóriában, két hete, Katarban, amikor először indult, 10. lett.

Tóth Imre - aki a vasárnap reggeli, esős szabadedzést megnyerte - a 20. rajthelyről indulva 13. lett, 3 vb-pontot kapott.

A Moto GP-futamot jó verseny végén Jorge Lorenzo nyerte, egy másodperccel előzte meg csapattársát, Valentino Rossit. A két Yamaha mögött a hondás, sérüléséből lábadozó Dani Pedrosa végzett, a negyedik a ducatis Casey Stoner lett.

Lorenzo egy év után nyert ismét, tavaly Portugáliában szerezte első Moto GP-sikerét. A vasárnapi karrierje 23. motoros-vb-győzelme lett.

A sorozat pontállása nagyon szoros, Lorenzónak 41, Rossinak 40, Stonernek 38 pontja van.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Körutak, fly&drive programok
    Körutak, fly&drive programok Fedezze fel a világot! Városlátogatások, fly&drive programok várják 58.000 Ft / fő / 7 éjtől!
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 42.930 Ft / főtől