Armstrong bukott és kórházba került

2009. március 23., hétfő 17:26 |
30 fős tömegbukásba keveredett Spanyolországban a hétszeres Tour de France-győztes, kulcscsontját törte. Egyedül ő sérült meg súlyosabban, kórházba vitték, feladta a körversenyt.

Lance Armstrong hétfőn nagyot esett az öt napos Castilla-León országúti kerékpáros körverseny első szakaszán, úgy 20 kilométerre a céltól: könyökét és vállát ütötte meg, eltört a jobb kulcscsontja.

armstrong

A gazzetta.it szerint 30 fős tömegbukásba keveredett, egyedül ő sérült meg. Nem tudta folytatni, a valenciai Rio Carrion kórházba vitték. A verseny szervezőinek késő délután kiadott közleménye szerint Armstrongot átszállították Valladolidba, az ottani Egyetemi Klinikára, ahol egyértelműen megállapították, hogy eltört a versenyző kulcscsontja.

Johan Bruyneel, az amerikai versenyző csapatának, az Astanának a vezetője is elmondta, hogy mivel nincs komplikáció, Armstrong várhatóan gyorsan felépül.

A hétszeres Tour de France-győztes 37 éves versenyző szeptemberben három év után tért vissza, az Astana-csapatban indul, ez volt a második rangos európai versenye.

A vasárnapi Milan-San Remón a 125. lett. Fő célja, hogy induljon a májusi Giro d'Italián és valószínűleg a júliusi Tour de France-on.

Az amerikai kerekes elmondta, hogy egyelőre nem tudja, hogy részt vehet-e a májusi olasz körversenyen, a Giro d,Italián: "Nagyon el vagyok keseredve, ilyesmi még nem történt velem. Nem érzem jól magam. Most hazamegyek, pihenek és megpróbálom megtalálni a legmegfelelőbb gyógymódot" - nyilatkozta Armstrong.

Újabb cikkünk ebben a témában:

Armstrong: A fájdalom a legnagyobb baj - 2009.03.24.
Az amerikai kerékpáros kulcscsontját törte, pár nap múlva műtik, veszélybe került Giro-indulása.
Armstrong összetört, de indulna a Girón - 2009.03.25.
A biciklis sérülése súlyosabb, mint amilyennek elsőre tűnt, szerdán műtik, 1 hét múlva edzhet.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől