Cáfolják a sávolyi Moto GP-futam törlését

2009. február 11., szerda 14:38 |
A jogtulajdonos Dorna közleménye szerint a tavaly kötött szerződés érvényes, az érintettek mindent megtesznek a szeptemberi futamért.

Továbbra is a 2008 júliusában kötött szerződés van érvényben, azaz Magyarország az idei esztendőtől öt éven át gyorsaságimotoros-világbajnoki futamnak ad otthont, áll a sorozat jogtulajdonosának szerdai közleményében.

Gemma Munoz, a spanyol Dorna kommunikációért felelős munkatársa szerdán rövid levélben reagált az MTI keddi megkeresésére, amelyben hangsúlyozza, a magyar kormánnyal és a Balatonring Zrt.-vel kötött tavaly nyári megállapodás nem módosult. "Minden érintett fél a lehető legnagyobb erőfeszítéseket teszi jelenleg is azért, hogy a szeptemberi futamra sor kerülhessen" - zárul a közlemény.

Kedden előbb a motorcyclenews.com adott hírt arról, hogy kivitelezési nehézségek miatt valószínűleg elmarad az őszi futam, majd erre reagálva a kedd délelőtti kormányszóvivői tájékoztatón Gyenesei István sportért felelős önkormányzati miniszter is hasonlóan nyilatkozott.

A tárca vezetője délután már remélte, hogy a sajtóhír "kacsának bizonyul, és a beruházó rövid időn belül látható módon elkezdi a munkát a pályán".

Kovács Bence János, a sávolyi motorospálya építésének előkészületeit és lebonyolítását végző spanyol Grupo Milton cég elnöke kedden elmondta, tartják az előre meghatározott ütemet, nincsenek lemaradásban, amit vállaltak, betartják, a projekt jelenlegi állapotában ott tart, ahol szeretnék.

A motoros Magyar Nagydíj szeptember 20-i dátummal szerepel a versenynaptárban. A pálya alapkövét tavaly novemberben tették le, az építkezés még nem kezdődött el. A település csatornázása gyakorlatilag elkészült, ideiglenes szennyvíztisztítót építenek hozzá, építési engedélyt utána lehet kérni. A pálya helye jelenleg egy magyar magánszemély tulajdona, övezeti besorolása szerint mezőgazdasági terület.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől