Aranyérmes a magyar csapat a budapesti kard Világkupán
A 2007-ben világbajnok csapatból hiányzott a pekingi olimpia után térdműtéten átesett, a lábát egyelőre kímélő Nemcsik Zsolt, aki egy nappal korábban, a Gerevich-Kovács-Kárpáti egyéni versenyen legjobb magyarként az ötödik helyen zárt. A megfiatalított csapat a 16-os táblán kiélezett csatában kerekedett felül a németeken, majd végig vezetve, simán verte az utóbbi évekhez képest jórészt kicserélődött oroszokat.
Az elődöntőben viszont már egy igazán erős ellenfél várt a rájuk, az olimpiai bronzérmes olaszok legyőzéséhez bravúrra volt szükség. A riválisnál ott volt a korábbi egyéni világbajnok Luigi Tarantino és a 2004-ben, Athénban ötkarikás aranyérmes Aldo Montano. A hazaiak kezdtek jobban, Decsi 5-0-ra verte Montanót, azután azonban a tapasztalat érvényesült, az olaszok átvették a kezdeményezést, és nyolc találatnyi előnyre tettek szert (17-25).
Az utolsó szakasz viszont megint a magyarok elképzelése szerint alakult, előbb Szilágyi hozott egyet az olaszokon, aztán a Lontay helyére beállt Iliász Nikolász parádézott Gianpiero Pastoréval szemben, majd Decsi tartotta a lépést Tarantino ellenében, végül Szilágyi verte 7-3-ra Montanót. Az utolsó pár előtt az olaszok 40-38-ra vezettek, végül Szilágyi remeklésének köszönhetően 45-43-ra nyertek a magyarok.
A döntőben az olimpiai bajnok franciák következtek, akik ellen nagyon jól elkapták a fonalat a magyarok. Végig vezettek, bár a közepe felé szorossá vált az összecsapás. Decsi a nyolcadik párban 5-1-re verte Boris Sansont, ezzel számottevő lett az előny, amit Szilágyi megőrzött Julien Pillet-vel szemben.
"Nagy dolog, hogy ez a fiatal csapat egy újonccal győzni tudott - értékelt Nébald György szövetségi kapitány. "Iliász Nikolász először került a csapatba, és mondhatom, hogy teljes mértékben a várakozásnak megfelelően vívott, sőt, még túl is teljesítette azt. Annak kifejezetten örülök, hogy nem csupán küzdős, hajtós volt az együttes, hanem technikás, jó vívást mutatott be. Példaértékű volt a mai szereplés. Lehet, hogy a következő állomásokon nem sikerül majd mindig megismételni ezt az eredményt, de az itteni teljesítmény alapján kijelenthető, jó úton járunk."
Az eredményhirdetés után a társak úgy döntöttek, hogy a válogatottban először szereplő Iliász Nikolász viheti haza a győzelemért járó kupát.
"A csapattársak később azt mondták, hogy falfehér voltam, egy darabig nem is igazán találtam a ritmust, de végül öt találatot hoztam az ellenfelemen. A döntőre emiatt megkaptam a lehetőséget, hogy végig vívjak, ami nagy megtiszteltetés volt. Az egyéni verseny ugyan még nem jött össze, de remélem, hamarosan beleerősödök a felnőtt mezőnybe" - emlékezett vissza Iliász.
Eredmények:
A 16 között: Magyarország-Németország 45-41
A negyeddöntőben: Franciaország-Románia 45-36 Fehéroroszország-Kína 45-43 Olaszország-Egyesült Államok 45-35 Magyarország-Oroszország 45-32
Az elődöntőben: Magyarország-Olaszország 45-43 Franciaország-Fehéroroszország 45-40
A 3. helyért: Fehéroroszország-Olaszország 45-33
A döntőben: Magyarország-Franciaország 45-37
Az UniCredit Kupáért rendezett csapat Vk végeredménye:1. Magyarország (Szilágyi Áron, Decsi Tamás, Lontay Balázs, Iliász Nikolász) 2. Franciaország (Julien Pillet, Boris Sanson, Vincent Anstett, Bolade Apithy) 3. Fehéroroszország (Aliakszandr Bujkevics, Valerij Prijemka, Alekszej Romanovics). A viadalon 17 csapat indult.
