Lehet, hogy Pars mégsem kap ezüstöt?

2008. december 9., kedd 14:22
Nem biztos, hogy magyar szempontból kedvező ítélet születik a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó bizottságának szerdától péntekig tartó ülésén, amelyen napirendre kerül a fehéroroszok doppingolással vádolt kalapácsvetőinek ügye. Eltiltásuk esetén az eredetileg negyedik Pars Krisztiáné lenne a pekingi olimpiai ezüstérem.

Nagy Zsigmond, a Magyar Olimpiai Bizottság nemzetközi és jogi igazgatója az MTI-nek azt mondta, ötven százalék esélyt lát arra, hogy Pars másodiknak lépjen elő. "A fegyelmi bizottság nem szokványos módon járt el, amikor felfüggesztette eljárását, s további írásos dokumentumokat kért be” - nyilatkozta Nagy.

„Az is szokatlan, hogy a fegyelmi bizottság átadta döntési hatáskörét a végrehajtó bizottságnak. Ezt megteheti, mivel a vb felettes szervnek számít, de kérdés, miért volt erre szükség. Ez a két eset is mutatja, hogy a tényállás bizonytalan abban a kérdésben, történt-e doppingvétség."

Nagy jelezte, a vb három módon dönthet: helyben hagyja az eredeti végeredményt, eltiltja a két fehérorosz versenyzőt, vagy további eljárást ír elő. "Jogászi gondolkodásom azt mondja, korántsem olyan egyértelmű az eset, amilyennek szeretnénk látni" - tette hozzá az igazgató.

A pekingi játékokon második Vagyim Gyevjatovszkijnak és az ott bronzérmes Ivan Tyihonnak szeptemberben a NOB október 17-ig adott haladékot, hogy bizonyítékokkal alátámasztott magyarázatot adjanak, miért volt a mintájukban a megengedettnél magasabb a tesztoszteronszint. Később a NOB novemberi döntést jelzett, de erre végül csak december 10-12-én, a végrehajtó bizottság ülésének keretében kerülhet sor.

A két nehézatlétának az augusztus 17-ei pekingi döntőn levett mintájában volt túl magas a tesztoszteronszint. Ha bűnösnek találják őket, elveszthetik az érmeiket, s ez esetben az ezüst az eredetileg negyedik helyen végzett Parshoz kerülne.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől