35 év után először nyerheti kanca a derbit

2008. július 1., kedd 14:14 |
A hétvégi magyar galoppderbi fő kérdése, sikerül e 35 év után ismét kancának diadalmaskodnia a versenyen. A derbi összdíjazása 11 millió forint.

Vasárnap a Kincsem Parkban rendezik a 86. magyar galoppderbit. Az esemény helyszínen tartott sajtótájékoztatóján kiderült, a 11 futamból álló program 14 órakor, a 11 millió forint összdíjazású derbi pedig 17:35-kor kezdődik. Utóbbi versenyszámban 13 ló és zsoké áll rajthoz, és a szakértők szerint nincs első számú favorit. 5-6 ló győzelme sem lenne meglepetés, köztük két kancáé, a magyar Lady Katáé és a brit Possibellinóé sem.

A derbin hagyományosan hároméves angol telivér lovak indulhatnak, így minden állatnak egy esélye van, hogy megnyerje a 2400 méteres versenyt. A szervezők szerint a mostani minden idők egyik legerősebb mezőnye lesz, így ha az időjárás vasárnapig enyhül, akár a pályacsúcs is elképzelhető.

A mezőny nemzetközi lesz, a 13 zsoké közül - közülük három már nyert derbit - hat magyar, hét külföldi. A lovak közt csak három magyar tenyésztésű van, lesz német, lengyel, brit, ír és amerikai is. Az elmúlt négy alkalommal német tenyésztésű mének nyertek.

Az eseményre díjtalan a belépés, kiegészítő programok is várják az érdeklődőket. Az egész rendezvényről élőben számol be a sporttévé.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Ausztria Idilli környezetben szeretne pihenni? Böngésszen oldalunkon és válasszon! 19.474 Ft / apartman / éjtől