Az ötödik kiemelt a férfi és a női válogatott a sakk Eb-n

2011. október 28., péntek 12:43

Mind a magyar férfi, mind a női sakkválogatottnak bravúr kell az éremszerzéshez a görögországi Porto Carrasban jövő csütörtökön kezdődő Európa-bajnokságon.

A férfi együttes Lékó Péter, Almási Zoltán, Berkes Ferenc, Balogh Csaba, Gyimesi Zoltán, a női pedig Hoang Thanh Trang, Mádl Ildikó, Rudolf Anna, Gara Anita, Gara Tícia összeállításban szerepel a tornán - derült ki a Magyar Sakkszövetség pénteki sajtótájékoztatóján. Mindkét csapat az ötödik kiemelt az Élő-pontszámok alapján.

Seszták Miklós, a szövetség elnöke azt mondta, ha minden játékos a maximumot hozza ki magából, az akár érmet is jelenthet, a sakkozók azonban jóval visszafogottabban nyilatkoztak. Amint azt a férficsapat első táblása, Lékó Péter a társak nevében megfogalmazta, rendkívül erős a mezőny, négy zseniális válogatott található előttük, s a jó szereplés nagyban függ a párosítástól a kilencfordulós, svájci rendszerű lebonyolításban. Az a csapat, amely az utolsó fordulókban erős ellenfeleket kap, nagyot eshet vissza, míg fordított esetben, könnyebb ellenfelek ellen elért sikerekkel a dobogóra is oda lehet érni.

Szintén az első 6-10 közé kerülést nevezte meg célként az idén rapid Európa-bajnokságot nyert Hoang Thanh Trang, a női együttes éltáblása.

A magyar férficsapat eddig egyformán négyszer volt második és harmadik az Eb-k 1957-től íródó történetében, legutóbb 1999-ben Lékó Péterrel szerzett érmet, ezüstöt. A nőknek 1992 óta rendeznek Eb-t, a magyarok 2003-ban érték el legjobbjukat, akkor másodikként zártak.

Az Eb-n a mérkőzések minden nap magyar idő szerint 14 órakor kezdődnek, az utolsó fordulóban 12 órakor indulnak a sakkórák, s mindkét nemnél négy-négy játékos ül asztalhoz. A férfiaknál és a nőknél egyformán Oroszország az első számú kiemelt és a verseny nagy esélyese.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

OnGo beszámolók

  • Kuba
    Kuba Nyugalom, kellemes, enyhén szeles karibi klíma, vakitó fehér homok, égkék tenger....
  • Cannes Azúrkék tenger, napsütés, csodás naplemente a Cannes-i hegyek mögött......
  • London Összességében nagyon jó volt, sok szép élménnyel gazdagodtunk....