Az éremért harcolhatunk a sakkolimpián

2010. szeptember 29., szerda 16:03
A nyolcadik forduló, és egy újabb igen kellemetlen rivális után is tartja harmadik helyét a magyar férfi sakkcsapat az olimpián. Ezúttal Balogh Csaba pazar sötétjátéka kellett a sikerhez.

A további szereplés szempontjából létfontosságú pontot szerzett a férfi sakkválogatott a szibériai sakkolimpián.

Az Azerbajdzsán elleni 2-2-s döntetlen azt jelenti, hogy a csapat tizenhárom pontos, míg a vezető Ukrajna eggyel szerzett többet.

Tizenhárom pontos viszont Azerbajdzsán mellett még Oroszország és a címvédő Örményország is. (Velük még nem játszottunk.)

Lékó Péter valamelyest jobban állt Mamedzsarov ellen, de fölényét nem tudta érvényesíteni.

Almási Zoltán sötéttel már a középjátéktól bajban volt, nem volt meglepő, hogy veszített a rendkívül erős Tejmur Radzsabov ellen.

Polgár Judit döntetlene mellett Balogh Csabának kellett nyernie a vereség elkerüléséért, aki ezt meg is tette az egyenlőért.

Riválisa bombaformában játszott eddig - még nem kapott ki -, most azonban megbicsaklott, az első forduló után újra bizalmat kapó nagymester remek játékkal, dupla gyalogelőnnyel fejezte be a partit, az ötvenedik lépés után látta be Guszejnov, hogy nincs értelme a folytatásnak.

Magyarország az első két helyezettel már játszott - az ukránoktól kikapott, az oroszokat verte -, vagyis az örményeket leszámítva elvileg csak könnyebb ellenfelet kaphat a folytatásban.

A nők Bulgáriával játszottak ugyancsak döntetlent.

Drezdai 23. női sakkolimpia élmezőnye
H Nemzetiség P V
1. Grúzia 18 +2
2. Ukrajna 18 0
3. Egyesült Államok 17 +2
4. Oroszország 17 +2
5. Lengyelország 17 -5
6. Örményország 16 -1
7. Szerbia 15 -2
...
14. Magyarország 14 -1
Drezdai 38. férfi sakkolimpia élmezőnye
H Nemzetiség P V
1. Örményország 19 0
2. Izrael 18 +1
3. Egyesült Államok 17 +5
4. Ukrajna 17 -2
5. Oroszország 16 0
6. Azerbajdzsán 16 +4
...
8. Magyarország 16 +3

Minden idők

35-ről adott kötényt saját kapusának
Nem a középpályás volt a hibás, a kapus bugyuta trükközése miatt lett röhejes öngól a passzból.

Shopline

Travelo utazási ajánlatok

  • Rodosz
    Rodosz Tökéletes nyaralásra vágyik? Napfényes partok, lenyűgöző látnivalók – Görögország Önre vár!
  • Harkányi pihenés
    Harkányi pihenés Harkány vidéki kisvárosi hangulat megnyugtatja, elfeledteti gondjait! A kikapcsolódás garantált!
  • Last minute Gyöngyösön
    Last minute Gyöngyösön Modern, de barátságos stílusú szálloda csendes, nyugodt környezetben!