Lékó Péter történelmi mélypontra került

2009. december 31., csütörtök 18:53
2739-re csökkent Lékó Péter Élő pontszáma, ez pedig csak a világranglista tizenkettedik helyére elegendő. Megújulása elkerülhetetlen, különben esélye sem lesz megtartani az élvonalban a helyét, korábban éveken át volt negyedik és ötödik.

A legjobban jegyzett magyar sakknagymester, Lékó Péter nem zárt jó évet, sikerei elmaradtak, Élő-pontszáma év közben alig növekedett, decemberre 2739-re csökkent. Mivel a konkurencia jelentősen megerősödött, a szabadkai születésű sportoló kicsúszott a legfrissebb világranglista első tíz helyezettje közül.

A Nemzetközi Sakk Szövetség (FIDE) január elsején jelenteti meg a rangsort, amelyikben csak tizenkettedik lesz, vagyis ilyen gyengén az egész elmúlt évtizedben nem állt.

Egyszer volt tizenegyedik, 2002 áprilisában, után azonban gyors fellendülés következett, egy évre rá a negyedik helyre lépett előre. Ezt a pozíciót sokáig őrizte, 2008 nyarán visszacsúszott a tizedik helyre, de onnan felkapaszkodott a hetedikre.

Lékó kevés igazán emlékezetes partit játszott idén, jövő évi körmérkőzéses világbajnoki részvételére sem sok esély maradt.

Jelenleg hatodik abban a sorban, amelyikben a másodikra kellene előrelépnie. A vezető Levon Aronjan már biztos résztvevő, a két azerit, Radzsabovot és Gasimovot kellene befognia, és akkor még nem beszéltünk az orosz Griscsukról valamint a kínai Vangról.

Ha az utolsó versenyt megnyeri, akkor még van esélye, de a többiek rossz szereplésére is hagyatkoznia kellene.

A legjobb nyolcban amúgy a volt világbajnok orosz Vlagyimir Kramnyik és a norvég csodagyerek, Magnus Carlsen helye is biztos az olimpiai bajnok Aronjan mellett, az amerikai Gata Kamskyé is.

A 2010-es vb-döntő, Topalov-Anand mérkőzés vesztese is ott lesz a nyolcban, Gelfand a KO-vb megnyerésével vívta ki a jogot. Az utolsó fennmaradó helyre a rendező jelöl, ha ez Baku lesz, elég valószínűtlen, hogy Lékót favorizálnák.

A magyar nagymester eddig mindkét körmérkőzéses vb-n részt vehetett, de nem érte el a dobogót.

Drezdai 23. női sakkolimpia élmezőnye
H Nemzetiség P V
1. Grúzia 18 +2
2. Ukrajna 18 0
3. Egyesült Államok 17 +2
4. Oroszország 17 +2
5. Lengyelország 17 -5
6. Örményország 16 -1
7. Szerbia 15 -2
...
14. Magyarország 14 -1
Drezdai 38. férfi sakkolimpia élmezőnye
H Nemzetiség P V
1. Örményország 19 0
2. Izrael 18 +1
3. Egyesült Államok 17 +5
4. Ukrajna 17 -2
5. Oroszország 16 0
6. Azerbajdzsán 16 +4
...
8. Magyarország 16 +3

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

OnGo beszámolók

  • Olaszország
    Olaszország Maradandó élményekkel és emlékekkel jöttünk haza, amit senki nem vehet el tőlünk....
  • Franciaország Teljes holdtölte az első este a tengernél! Gyönyörű látvány!...
  • Marokkó Egy szónak is száz a vége, fantasztikus utunk volt, kár lett volna kihagyni....