Lékó Pétert nagyon elverte Topalov

2009. október 6., kedd 17:23 |
A világossal játszó Lékó Péter a Grünfeld védelmet választotta a bolgár Veszelin Topalov ellen, de már pár lépés után látszott, bajba kerülhet. Végül hatalmas pofont kapott, lesöpörte őt a világranglistát vezető ellenfele.

A nancsingi sakk szupertornán továbbra sem sikerült ellépnie az utolsó helyről Lékó Péternek, aki ugyan megszorongatta két napja a magabiztosan vezető norvég csodagyereket, Magnus Carlsent, de minőségelőnyét nem tudta érvényesíteni.

Nem tudni, hogy ez zavarta-e meg annyira, de kedden a bolgár exvilágbajnok, Veszelin Topalov valósággal átgázolt rajta, noha a magyar nagymester kezdett.

A világranglistán hatodik Lékó lényegében ellenállás nélkül veszített, erre mondta Kállai Gábor nagymester, valaminek történnie kellett vele, mert ennyire gyengén nem szokott magyarázat nélkül játszani.

A 30 éves Lékó Topalov ellen a huszonharmadik lépésben kapott egy olyan f3-as gyaloglépést, amit nagyon nem szabadna, futóját ezzel megtámadta a bolgár játékos.

Utána Lékó leütötte ugyan Topalov bátyáját, de ezért a bástyáért két futót adott, vagyis tiszthátrányba került, innen pedig nem is lehetett menekvés, borzasztó volt látni, esélye sincs arra, hogy döntetlenre mentsen.

Topalov 2005-ös világbajnoki sikerénél is megverte Lékót sötéttel – mindjárt az első partiban -, de annyiban különbözött a két meccs, hogy akkor a magyarnak volt nyerőesélye, de nem használta ki, most viszont tehetetlenül szemlélte, hogy képtelen feltartóztatni riválisát.

Lékó eddig még nem nyert a kínai városban, két vereséget viszont begyűjtött.

Drezdai 23. női sakkolimpia élmezőnye
H Nemzetiség P V
1. Grúzia 18 +2
2. Ukrajna 18 0
3. Egyesült Államok 17 +2
4. Oroszország 17 +2
5. Lengyelország 17 -5
6. Örményország 16 -1
7. Szerbia 15 -2
...
14. Magyarország 14 -1
Drezdai 38. férfi sakkolimpia élmezőnye
H Nemzetiség P V
1. Örményország 19 0
2. Izrael 18 +1
3. Egyesült Államok 17 +5
4. Ukrajna 17 -2
5. Oroszország 16 0
6. Azerbajdzsán 16 +4
...
8. Magyarország 16 +3

Minden idők

Vasúti átkelőnél vonattal ütközött a válogatott Lázár csapatának busza
Centimétereken múlt a tragédia, de csak a busz hátulját kapta el az érkező szerelvény.

Shopline

OnGo beszámolók

  • Ukrajna
    Ukrajna Vonatunk nagy nehezen felkínlódott a Kárpátokba, szerpentinek, völgyhidak segítették előrejutásunkat....
  • Tibet Tibet, a világ egyik legmagasabban fekvő országa, sokáig őrizte titkait....
  • Ciprus Egy fakultatív hajókirándulás során megcsodálhattuk Ayia Napa szikláit....