A Nemzet Sportolója sakk-kapitány lehet

2009. június 15., hétfő 13:01
A Magyar Sakk Szövetség elnöksége szerdán tárgyalja Portisch Lajos kapitányi kinevezését. Az olimpiai bajnoki címet szerző játékost először vonnák be a szakmai munka irányításába.

A nagykanizsai sakk bajnokcsapat aktív játékosa, a 72 éves Portisch Lajos bejelentette: van esély arra, hogy hamarosan ő vezetheti a magyar válogatottat. A csapat legközelebb ősszel, az újvidéki Európa-bajnokságon játszik, akkor már az 1978-ban olimpiai bajnokcsapat éltáblása vezetheti a legjobbakat, és akár 2010-ben, az oroszországi olimpián is.

Portisch már a múlt héten megjegyezte, miután nyilvánosan is gratulált a jelenlegi világbajnok Vishwanathan Anandnak, ha ő lesz a kapitány, akkor a magyar válogatottnak nagyobb esélye lesz a következő sakkolimpián, mint az indiainak.

Anand és Portisch egy csapatban versenyeznek majd a Nagykanizsa sikereiért. „Anandnak szurkoltam a világbajnoki döntőben, mert az egész életemet az oroszokkal szemben vívtam, és nagyon örültem, hogy megint nem orosz sakkozó a legjobb” – tette hozzá viccesen.

A hazai szövetség elnöksége szerdán tárgyal Portisch esetleges kinevezéséről, akinek teljesíthető anyagi követelései vannak, így az egyik legnagyobb tudású hazai sakkozó hasznosíthatná korábbi tapasztalatait, és a hírek szerint a versenyzők sem kifogásolták jelölését.

A csapatot eddig Pintér József vezette, a 2006-os olimpián hatalmas bravúrral ötödik lett a legjobbjait nélkülöző magyar csapat, tavaly Drezdában már Polgárral és Lékóval lett nyolcadik.

Drezdai 23. női sakkolimpia élmezőnye
H Nemzetiség P V
1. Grúzia 18 +2
2. Ukrajna 18 0
3. Egyesült Államok 17 +2
4. Oroszország 17 +2
5. Lengyelország 17 -5
6. Örményország 16 -1
7. Szerbia 15 -2
...
14. Magyarország 14 -1
Drezdai 38. férfi sakkolimpia élmezőnye
H Nemzetiség P V
1. Örményország 19 0
2. Izrael 18 +1
3. Egyesült Államok 17 +5
4. Ukrajna 17 -2
5. Oroszország 16 0
6. Azerbajdzsán 16 +4
...
8. Magyarország 16 +3

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Ausztria Idilli környezetben szeretne pihenni? Böngésszen oldalunkon és válasszon! 19.474 Ft / apartman / éjtől