Anand olyan, mint egy ágyúgolyó

2009. június 9., kedd 10:22
Az indiai Vishwanathan Anand bebizonyította, hogy a rapid sakkpartikban legyőzhetetlen. Lékó Péter négyszer megpróbálta, előnybe is került egy játszmán belül, de a teljes pontot nem tudta megszerezni. Anand kétszer is felőrölte őt.

A világbajnok sakkozó, Vishwanathan Anand 5-3-ra verte nyolcmérkőzéses párosmeccsen a világranglista kilencedik helyén álló Lékó Pétert. A miskolci találkozón nem született meglepetés, Lékó egyszer sem tudta legyőzni a világ legjobb rapid játékosát.

"Nem örülhetünk, egy vereségnek sosem lehet, de szégyenkezésre semmi ok, Anand egyszerűen jobb ebben a műfajban. A klasszikus partikban is világbajnok, de a gyorsakban abszolút a világ felett áll” – mondta Kállai Gábor korábbi szövetségi kapitány.

Hozzátette, örült annak, hogy Lékó egy súlycsoportban volt ellenfelével, és ha több ideje lett volna a gondolkodásra, a második napon legyőzhette volna, a végjátékra eggyel több futója maradt. Anand azonban pillanatok alatt átlátta, hogyan képes hatékonyan védekezni: királyát a sarokba helyezte, a futója azonos színű mezőn állt vele. A kiküzdött előny így egy csapásra szertefoszlott.

„Iszonyatosan gyorsan lép, amivel állandó nyomás alatt tartja ellenfeleit. Amikor éles, nagy feszültségű helyzet alakul ki, a rivális örül, hogy egyáltalán lépett valamit, de ki sem tudja magát fújni, mert szinte azonnal lép rá, és még nagyobb nyomást kelt. Mint egy tüzér, aki állandóan bombázza az állásunkat, és a végén csak felőrli” – jellemezte Kállai az indiai játékost.

Kállai úgy gondolja, mindjárt az első nap eldőlt a párosmeccs, amikor Lékó a Grünfeld védelmet választotta, de világossal nem tudott előnybe kerülni, aztán fordított színekkel ugyanezt a variációt játszották, Anand azonban meglepőt húzott, és nyert is.

Drezdai 23. női sakkolimpia élmezőnye
H Nemzetiség P V
1. Grúzia 18 +2
2. Ukrajna 18 0
3. Egyesült Államok 17 +2
4. Oroszország 17 +2
5. Lengyelország 17 -5
6. Örményország 16 -1
7. Szerbia 15 -2
...
14. Magyarország 14 -1
Drezdai 38. férfi sakkolimpia élmezőnye
H Nemzetiség P V
1. Örményország 19 0
2. Izrael 18 +1
3. Egyesült Államok 17 +5
4. Ukrajna 17 -2
5. Oroszország 16 0
6. Azerbajdzsán 16 +4
...
8. Magyarország 16 +3

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Ausztria Idilli környezetben szeretne pihenni? Böngésszen oldalunkon és válasszon! 19.474 Ft / apartman / éjtől