Lékó megragadta utolsó vb-esélyét

2009. május 5., kedd 09:01
Az új rendszerű lebonyolítás miatt Lékó Péternek nagyon igyekeznie kell, hogy egytáltalán a legjobb nyolc közé bekerülhessen. A körmérkőzésées torna győztese hívhatja ki az aktuális világbajnokot. A 2004-ben vb-döntőt veszítő Lékó megindította a hajrát, hasonló élvezetes, és küzdelmes folytatás vihet csak eredményre.

A nalcsiki Grand Prix-n második lett a legjobban jegyzett magyar sakknagymester, mert az utolsó fordulóban veszített az örmény Aronjan ellen, aki így a végső győzelmet is megszerezte. Előtte világossal – az orosz védelmet választva - kétszer nyert, sötéttel pedig a szintén örmény Akopjant is felülmúlta.

„Vérprofin játszott és nagyon harcosan. A lépésátlaga negyvennyolc volt, ami egyértelműen arra enged következtetni, hogy kijátszotta a játszmáit, nem elégedett meg könnyű döntetlenekkel, addig nyüstölte ellenfeleit, ameddig csak lehetett” – jellemezte őt Kállai Gábor, korábbi szövetségi kapitány.

Hozzátette, jól felkészült, visszatért önbizalma, vélhetően új impulzusokat kapott, hiszen a német Gustafsson volt mellette ezen a versenyen.

A 2004-ben vb-döntős Lékó második helyének különös jelentősége van, hiszen a hatversenyes Grand Prix-sorozat első kettője vehet részt a várhatóan jövő évben megrendezendő nyolcfős mini világbajnokságon. (A győztes hívhatja ki az aktuális világbajnokot, az Anand-Topalov csata győztesét.)

„Ez az egyik lehetséges út, mert Kamsky már biztosan ott lehet, mert Topalovval szemben alulmaradt. Az Anand-Topalov vb-döntő vesztese szintén játszhat ezen a tornán, ketten érkeznek még az egyenes kieséses rendszerű világbajnokságról, de az nagy lutri. Illetve ketten rangslistás helyezésük alapján kerülnek be. Mivel a ranglistán Carlsen és Kramnyik is jobban áll, mint a kilencedik Lékó, nagyon fontos, hogy a jövőben magas színvonalon, és eredményesen játsszon a GP-sorozatban” – értékelt Kállai.

A sorozatból még két állomás hátra van, a nagymesterek három legjobb eredménye számít. Lékó pillanatnyilag tizedik – a második mellett egy ötödik helye van -, ha viszont a következő kettőn - amelyeknek még nincs helyszíne és időpontja - jól szerepel, könnyen felzárkózhat az összetettben a győzelemre legnagyobb eséllyel pályázó Aronjan mögé.

„Ez a legegyszerűebb módja, hogy a világbajnok-jelöltek közé kerüljön, és erre meg is van minden esélye” – összegzett Kállai.

Lékó a körmérkőzéses világbajnokságokon előbb ötödik, majd két év múlva negyedik lett. Most azért is minden erejét mozgósítania, hogy egyáltalán a jelöltek közt szerepelhessen.

Drezdai 23. női sakkolimpia élmezőnye
H Nemzetiség P V
1. Grúzia 18 +2
2. Ukrajna 18 0
3. Egyesült Államok 17 +2
4. Oroszország 17 +2
5. Lengyelország 17 -5
6. Örményország 16 -1
7. Szerbia 15 -2
...
14. Magyarország 14 -1
Drezdai 38. férfi sakkolimpia élmezőnye
H Nemzetiség P V
1. Örményország 19 0
2. Izrael 18 +1
3. Egyesült Államok 17 +5
4. Ukrajna 17 -2
5. Oroszország 16 0
6. Azerbajdzsán 16 +4
...
8. Magyarország 16 +3

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Ausztria Idilli környezetben szeretne pihenni? Böngésszen oldalunkon és válasszon! 19.474 Ft / apartman / éjtől