Újra megrendezik a pókermilliomosok összecsapását
Még 2010 decemberében indult a SuperStar Showdown, melyen a világ legjobb online cash game játékosának kikiáltott svéd Viktor „Isildur1” Blommal mérhették össze tudásukat a kihívó pókermilliomosok és selejtezőkről bejutó játékosok.
Az összecsapások 2 500 leosztásból álltak, melyeket a 100/200 dollár kisvak/nagyvak tétű asztaloknál játszottak. Az első december 19-én volt, melyben a svéd profi 41 701 dollárt bukott Isaac Haxton ellen és elveszítette az első párbajt,írja a Póker Akadémia.
A svéd ezután 2011-ben 8 összecsapásból nyolcat nyert meg, megszégyenítve a legnagyobb pókerjátékosokat. Az élőjátékok sztárjai közül legyőzte a nagyszájú Tony G-t, az ukrán Eugene Katchalovot, valamint azegykori világelső Daniel Negreanut is. Blom az online profikat sem kímélte, a high stakes asztalok résztvevői közül Daniel Catest, Scott Palmert és Rui Cao-t is megverte.
Blom ellen egy magyar amatőr, Gulcsik Attila teljesített a legjobban 2011-ben, aki többlépcsős selejtezőben nyerte el a jogot, hogy megmérkőzhessen a svéd profival. Blom 542 ezer dollárt nyert el 2011-ben ellenfeleitől, ebből mindössze 10 dollárt a magyar játékostól.
Gulcsik megtarthatta a 14 990 dollárt
Gulcsik 11 dollárból jutott be a megmérettetésre, ahol 15 ezer dollárt kapott, hogy megmérkőzzön a svéddel. Bár egy ponton már 10 ezer dollár vesztőben volt, végül majdnem megnyerte a párbajt. A hatalmas presztízs mellett - a szabályaok értelmében - Gulcsik megtarthatta játékban maradt 14 990 dollárját is.Az utolsó összecsapás június 19-én volt, akkor Blom 150 ezer dollárt nyert el Rui „PepperoniF” Caotól. Kilenc hónap szünet után március 11-én 18-kor lesz a pókermilliomosok újabb összecsapása, ahol Viktor Blom eddigi egyetlen legyőzőjével, Isaac Haxtonnal fog ismét megmérkőzni. Akárcsak korábban, 2500 leosztást fognak játszani a 100/200 dolláros készpénzes asztaloknál.
A mérkőzést hatalmas felhajtás övezi, több fogadóirodánál is lehet fogadni a végső győztesre – Isaac Haxtonra 1.75-ös, míg Viktor Blomra 2.24-es oddsszal. „Blom jelenlegi formáját figyelembe véve hihetetlen, hogy nem ő a párbaj favoritja, de hát a pénz beszél, és az emberek többsége Haxton győzelmét várja” – nyilatkozta az egyik fogadóiroda szóvivője.
Viktor „Isildur1” Blom mérlege:
| Dátum | Ellenfél | Profit/Veszteség | Széria |
| 2010.12.19. | Isaac Haxton | -$41,701 | 0-1 |
| 2011.01.02. | Antanas “Tony G” Guoga | +$44,280 | 1-1 |
| 2011.01.30. | Daniel Cates | +$51,196 | 2-1 |
| 2011.02.13. | Eugene Katchalov | +$111,750 | 3-1 |
| 2011.02.27. | Gulcsik Attila | +$10 | 4-1 |
| 2011.03.20 és 03.27. | Daniel Negreanu | +$123,500 | 5-1 |
| 2011.04.03 és 04.10. | Scott Palmer | +$61,182 | 6-1 |
| 2011.04.24. | "Mastermixus" | +$1,279 | 7-1 |
| 2011.06.19. | Rui "PepperoniF" Cao | +$150,000 | 8-1 |