A bedőlt terem miatt marakodnak a pókersztárok

2012. március 5., hétfő 14:14

A 78 éves Doyle Brunson a modern póker emblematikus figurája, több mint 50 éve játszik. A póker keresztapjaként is emlegetett kétszeres világbajnok blogjában a Full Tilt Poker jelenlegi helyzetéért, betiltásáért nyíltan az egykori világelsőt, Phil Ivey-t nevezte meg felelősnek, írja a Póker Akadémia.

Brunson februárban már botrányt okozott, mikor barátját, Howard Lederert és Chris Fergusont – a Full Tilt Poker korábbi két vezetőjét – megvédte, holott általános vélemény szerint több millió dollárt loptak a terem játékosaitól. Brunson szerint Lederer és Ferguson keveset tudtak a Full Tilt Poker működéséről, és nem voltak tisztában az ellopott pénzekkel.

Daniel Negreanu is felszólalt ellene, a kanadai pókerzseni szerint Brunson hosszan tartó barátságuk miatt védte meg a korábbi vezetőket és csak emiatt nem látja tisztán a helyzetet. „Az általam roppant nagyra tartott Doyle Brunson úgy döntött, megosztja a közvéleménnyel  a Full Tilt Pokerrel kapcsolatos nézeteit. Úgy gondolom, Doyle a régi baráti kapcsolatok miatt vette védelmébe a korábbi vezetőket” – mondta videóblogjában Negreanu. A kérdés igazából nem az, hogy Doyle-nak mit mondtak a korábbi vezetők, hanem hogy Fekete Péntek után miért folytatták a pókerterem reklámozását, mellyel további játékosokat károsítottak meg, és ha ártatlanok, akkor miért nem nyilatkoztak azóta. „Úgy gondolom, ha valaki ártatlan, akkor nem kell bújkálnia” – zárta mondandóját Negreanu.  

Brunson válaszolt az őt kritizálóknak. Véleménye szerint is bűnös Lederer és Ferguson, ám annak mértéke eltúlzott, hiszen a tanácsadó testület tagjaiként csak kevés rálátásuk volt a Full Tilt Poker működésére. „Minden gondolkodó ember belátja, hogy van legalább egy kis esélye annak, hogy Howard és Chris tényleg nem tudott az anyagi problémákról a Fekete Péntek előtt. Ebben az esetben a kérdés az, miért nem tudtak erről az igazgatósági tagok? Mint korábban mondtam, a tagok bizonyosan megkapták a pénzügyi jelentéseket a vezetéstől. A tagok azonban csak amolyan tanácsadó testületként működtek, és semmit nem csináltak ezekkel a jelentésekkel, azon kívül, hogy belepillantottak”.  

Az egész helyzet kialakulásáért a Fekete Péntek utáni események között érdemes szétnézni. Brunson megemlíti, hogy az amerikai piac bezárása után számos komoly érdeklődő volt a Full Tilt Poker iránt, ám azok szinte egytől egyig eltűntek, mikor az online terem egyik fő részvényese, Phil Ivey kapzsiságból beperelte a pókercéget. „Más nagyon gazdag emberek is fontolgatták a Full Tilt megvételét, de amikor a terem egyik fő részvényese pert indított a vállalat ellen, azonnal csökkent az érdeklődők vételi szándéka. Itt van az igazi bűn. Itt történt a legnagyobb hiba. Rossz helyzetfelismerés, kapzsiság, vonakodás a meghátrálástól, stb. Ez volt a valódi bűncselekmény, más megközelítése a dolognak teljesen logikátlan.”

Phil Ivey 2011 május 30-án perelte be a Full Tilt Pokert, azért, mert a terem nem fizette ki a játékosokat. Az eseményekre rögtön reagáló pókerterem szerint azonban az egykori világelső csak a saját érdekeit nézte és pénzt akart. Az egykori világelső még nem reagált az őt érő vádakra.

Magyar játékosok ranglistája
H Név Össznyeremény
1. Koroknai András 2 595 811 dollár
2. Kaló Dénes 2 509 780 dollár
3. Tóth Richárd 1 509 513 dollár
4. Lendvai Tamás 1 455 192 dollár
5. Kwaysser Valdemár 1 425 854 dollár
Nemzetközi játékosok ranglistája
H Név Nemz. Össznyeremény
1. Antomio Esfandiari amerikai 23 270 636 dollár
2. Erik Seidel amerikai 16 968 220dollár
3. Phil Ivey amerikai 16 694 534 dollár
4. Sam Trickett angol 16 471 099 dollár
5. Daniel Negreanu kanadai 16 252 686 dollár

Minden idők

Reklamált a kapus, lefejelte a bíró
A szerb futsalmeccsen lapra sem volt szükség a fegyelmezéshez. A kapus kórházba került.

Shopline

Travelo utazási ajánlatok