Két százalék eséllyel nyert 27 milliót

2009. november 30., hétfő 11:43
A Budapest Poker Open vasárnapi döntőjének utolsó leosztásában Fehér Zsolt gyenge lapokkal került all in-be, hatalmas szerencsével mégis sora lett, vitte a fődíjat.

A BPO harmadik és egyben utolsó napján nyolcan pókereztek a bajnoki címért és a 27 millió forintos fődíjért, a döntő asztalt Takács Roland 755 ezres stackkel vezette, őt követte Pintér Márk 687 000 és Suchovsky Roland 515 000 zsetonnal.

Akciódúsan indult a játék, negyed óra után megvolt az első kieső: Dobai Róbert K-K-lyal ment all-in, amit Suchovsky Romulus A-Q-val adott meg. A 7-6-8 flopon úgy tűnt, Dobai duplázni fog, ám a turnre érkező ász megfordította az erőviszonyokat és végül Suchovsky győzött. A nyolcadik helyen végző Dobai 2 706 600 forintot nyert.

Néhány leosztással később Németh János és Takács Roland került flop előtt all-inbe, előbbinél K-K, utóbbinál A-A volt. A nagy összeakadást az erősebb indulólap nyerte meg, a 7. helyen kiesett Németh 3 270 475 forintot kapott.

Hatodik helyen a 2009-es online magyar ranglista második helyezettje, Tóth „szusza84” János búcsúzott; A-10-zel kapott ki Takács gyengébb Q-J lapjaitól, Tóth 3 947 125 forintot nyert, írja a Póker Akadémia.

Boros Tibor short-stackként A-5-tel all-in ment, az emelést Suchovsky A-K-lyal adta meg. A semleges board nem segített Boroson, aki a kassza elvesztésével 4 736 550 forintot kapott az ötödik helyért.

Négyfős játéknál még mindig versenyben volt a 2006-os BPO-győztes Pintér Márk, és úgy tűnt a budapesti nagyverseny rövid, ötéves története alatt megszülethet az első duplázás. Arról, hogy ez mégse történt meg, Suchovsky gondoskodott, aki A-K-lyal legyőzte Pintér A-Q kezét és kiejtette a magyar sztárt, Pintér ezzel 6 202 625 forintot nyert.

Következőnek az addig remeklő Suchovsky búcsúzott, aki számos kassza elvesztése után végül 10-6-tal tolta középre zsetonjait. Az all-int Fehér 9-6-tal adta meg, a flopra érkező kilencessel megnyerte a leosztást. Suchovsky 10 713 625 forintot kapott harmadik helyezéséért.

Végül közel azonos zsetonszámmal Takács Roland 5-7-tel ment all in a J-5-5 flopon, amit Fehér A-10-zel adott meg. Szinte mindenki biztosra vette, hogy ezzel Takács nyert, de a turnre Q, a riverre K érkezett, azaz Fehérnek sora lett. Abban a pillanatban, mikor bekerültek a zsetonok, Fehérnek mindössze 2,5% esélye volt a győzelemre.

A bajnoki címet és a 27 millió forintos fődíjat óriási szerencsével Fehér szerezte meg, a második Takács Roland 17 480 125 forintot nyert.

Budapest Poker Open, végeredmény

1. Fehér Zsolt - 27 629 874 forint

2. Takács Roland - 17 480 125

3. Suchovsky Romulus - 10 713 625

4. Pintér Márk - 6 202 625

5. Boros Tibor - 4 736 550

6. Tóth János - 3 947 125

7. Németh János - 3 270, 475

8. Dobai Róbert - 2706 600

Magyar játékosok ranglistája
H Név Össznyeremény
1. Kaló Dénes 2 509 780 dollár
2. Koroknai András 1 841 013 dollár
3. Tóth Richárd 1 460 813 dollár
4. Lendvai Tamás 1 430 656 dollár
5. Kwaysser Valdemár 1 425 854 dollár
Nemzetközi játékosok ranglistája
H Név Nemz. Össznyeremény
1. Erik Seidel amerikai 16 885 167 dollár
2. Phil Ivey kanadai 16 021 839 dollár
3. Daniel Negreanu amerikai 14 901 459 dollár
4. Phil Hellmuth Jr amerikai 13 098 447 dollár
5. Jamie Gold amerikai 12 242 748 dollár

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

OnGo beszámolók

  • Olaszország
    Olaszország Maradandó élményekkel és emlékekkel jöttünk haza, amit senki nem vehet el tőlünk....
  • Franciaország Teljes holdtölte az első este a tengernél! Gyönyörű látvány!...
  • Marokkó Egy szónak is száz a vége, fantasztikus utunk volt, kár lett volna kihagyni....