Nyíltan rasszista a milliárdos pókersztár

2009. augusztus 19., szerda 11:43
Daniel Negreanu a világ egyik legjobb játékosa, de az élőverseny-világranglista 2. helyezettje az utóbbi hónapokban nem játékával, hanem magánéletével és világnézetével tölti meg a pókersajtót.

A kanadai évek óta meghatározó résztvevője a pókernek, közel 12 millió dollárt nyert élőversenyeken. Az idei világbajnoki sorozatban ő végzett a legtöbbször – összesen nyolcszor – fizetős helyen, mégsem játékával foglalkozik a pókersajtó: Negreanu rasszista megnyilvánulásaival és megbotránkoztató magánéleti problémájával hívta fel magára a figyelmet, írja a PókerAkadémia.com.

Egy héttel ezelőtt blogjában sértette vérig az afro-amerikaikat: előbb a fekete tévécsatorna, a BET (Black Entertainment Network) létjogosultságát kérdőjelezte meg, majd gúnyt űzött az afro-amerikai kifejezésből. Szerinte az elnevezés nem helyénvaló, hiszen európai-amerikai, ázsiai-amerikai megkülönböztetések sem léteznek.

“Negreanu felháborítóan nyilatkozott egy rendkívül érzékeny témában. Szerencsére a pókervilágon kívül nincs befolyása, különben hatalmas botrány tört volna ki” - írta róla a Gambling911 című szaklap.

A feltűnéshajhász pókeres még egy lapáttal rátett, videóblogja legutóbbi posztjában súlyos beteg édesanyja kezeléséről beszélt. Lélegeztetőgépek tartják életben, járni és beszélni nem tud, a kórházat valószínűleg sosem hagyhatja el. Fia lekapcsolná a lélegeztetőgépet, fertőzés esetén megtiltaná édesanyjának kezelését.

Magyar játékosok ranglistája
H Név Össznyeremény
1. Kaló Dénes 2 509 780 dollár
2. Koroknai András 1 841 013 dollár
3. Tóth Richárd 1 460 813 dollár
4. Lendvai Tamás 1 430 656 dollár
5. Kwaysser Valdemár 1 425 854 dollár
Nemzetközi játékosok ranglistája
H Név Nemz. Össznyeremény
1. Erik Seidel amerikai 16 885 167 dollár
2. Phil Ivey kanadai 16 021 839 dollár
3. Daniel Negreanu amerikai 14 901 459 dollár
4. Phil Hellmuth Jr amerikai 13 098 447 dollár
5. Jamie Gold amerikai 12 242 748 dollár

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Ausztria Idilli környezetben szeretne pihenni? Böngésszen oldalunkon és válasszon! 19.474 Ft / apartman / éjtől