50 ezréből 9 milliót csinált vasárnap

2009. március 30., hétfő 14:23 |
A magyar pókeresek közül "ikszoorn" volt a legjobb a hétvégi nagyversenyeken, a szombathelyi fiatalember hatodik helyen végzett a PokerStars Sunday Millionon, 39 000 dollárt nyert.

Az Ikszoorn pókernevű szombathelyi kártyás eddig elsősorban az alacsony, 11 dolláros nevezési díjú versenyeken ért el jó eredményeket, de – főként selejtezőkből – rendszerint bejutott a hétvégi nagyversenyekre is.

Vasárnap a 200 +15 dollár nevezési díjú, 1 500 000 dollár garantált nyereményalapú Sunday Millionon bejutott a döntő asztalra, ahol a 7651 induló közül a 6. helyet szerezte meg.

Ikszoorn a 4. helyről kezdte a kilencfős finálét, sokáig stabilan tartotta magát. Az első két kieső után a magyar versenyző visszaesett, de gyorsan talpra állt – osztott nyolcasaival kiejtette az egyik döntőst a hetedik helyen, és visszaszerezte pozícióját.

Újabb all-int adott meg, ám pechjére A-J lapjaival kikapott ellenfele K-Q keze ellen. Ha lapjai kitartottak volna, ikszoorn a második helyre ugrott volna előre, írja a PókerAkadémia.com.

Az elvesztett leosztással a magyar játékos short-stackké vált, és hamar all-inbe kényszerült: Ikszoorn A-4 kezével kikapott AmirSF Q-Q lapjai ellen a 3-2-K-6-Q boardon és kiesett, 6. helyével 39 000 dollárt nyert.

Ikszoorn sokban hasonlít 2009 legeredményesebb magyar versenyzőjére, a székesfehérvári frtk-ra. Mindketten az ismeretlenből léptek elő 2009-ben egy-egy hatodik hellyel: frtk a Sunday Warm-Up, ikszoorn a Sunday Million versenyen végzett ebben a pozícióban.

Ikszoornnak – akárcsak frtk-nak – elképesztően jó a ROI-ja. Ez az angol pókerkifejezés a Return On Investment rövidítése, magyarul a befektetés megtérülését jelenti. A szombathelyi játékos megnégyszerezte eddigi befektetéseit, 17 000 dollárból 82 000-et csinált, az ROI-ja 380%.

A magyarok közül ilyen mutatóval egyedül frtk (422%) rendelkezik. Magyarország első és második számú online versenyzői "breeth" és "belabacsi" – bár jóval nagyobb minta alapján – 152%-os és 58%-os ROI-val állnak.

A hétvége nagyversenyein szintén jól teljesített Kripp85, aki a 13. helyen végzett a Sunday Warm-Upon, és belabacsi, aki két magas nevezési díjú versenyen is közel került a döntő asztalhoz.

Magyar játékosok ranglistája
H Név Össznyeremény
1. Kaló Dénes 2 509 780 dollár
2. Koroknai András 1 841 013 dollár
3. Tóth Richárd 1 460 813 dollár
4. Lendvai Tamás 1 430 656 dollár
5. Kwaysser Valdemár 1 425 854 dollár
Nemzetközi játékosok ranglistája
H Név Nemz. Össznyeremény
1. Erik Seidel amerikai 16 885 167 dollár
2. Phil Ivey kanadai 16 021 839 dollár
3. Daniel Negreanu amerikai 14 901 459 dollár
4. Phil Hellmuth Jr amerikai 13 098 447 dollár
5. Jamie Gold amerikai 12 242 748 dollár

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Ausztria Idilli környezetben szeretne pihenni? Böngésszen oldalunkon és válasszon! 19.474 Ft / apartman / éjtől