Hatan maradtak a milliárdos pókerdöntőben
A tízezer dolláros nevezési díjú, ötnapos World Poker Tour Los Angeles Classic főversenyére 696 pókeres nevezett, köztük volt Erick Lindgren, Barry Greenstein, Daniel Negreanu, Phil Hellmuth, Jerry Yang, Chris Ferguson , Erik Seidel, Allen Cunningham, Michael Mizrachi, és a tavalyi bajnok Phil Ivey is.
A teljes nyereményalap csaknem 1,7 milliárd forint, a döntőé közel egymilliárd, ebből a győztes 1 686 760 dollárt, azaz csaknem négyszázmillió forintot nyer.
Az 1. napon hat 90 perces vakszinten játszottak, a PókerAkadémia.com jelentése szerint sok esélyes korán kiesett, a WSOP-Europe bajnoka John Juanda, a 2008-as WSOP főversenyének döntősei közül ketten, Scott Montgomery és Chino Rheem sem élték túl az első napot.
Nagyon jól kezdtek a PokerStars elitcsapatának tagjai Daniel Negreanu és Bertrand „ElkY” Grospellier, valamint a Full Tilt Poker sztárja, Phil Ivey is, akik a legjobb tíz között fejezték be a napot.
A második napon még több mint 400-an, újabb hat vakszinten játszottak, a 11-szeres WSOP-karkötős Phil Hellmuth mellett Erik Seidel, Gavin Griffin és Mike Matusow is kiesett.
Az első három chipleader elhúzott a mezőnytől, az élre a „The Magician” becenévre hallgató Antonio Esfandiari ugrott, mögötte Kofi Farkye és Mike Sowers állt a második és harmadik helyen.
A harmadik játéknapra 167 versenyző jutott el, ők már a 63 fizetős helyre pályáztak. Hatalmas meglepetésre Daniel Negreanu, a tavalyi bajnok Phil Ivey és a korábbi chipleader Antonio Esfandiari is a fizetős helyek előtt kiesett.
A negyedik napon már minden játékos pénzbe ért, 20-an jutottak tovább. A kiesők között volt Men Nguyen (36. hely), Bertrand Grospellier (32. hely), Andre Akkari (29. hely), Paul Wasicka (28. hely), és az előző esti chipleader, Kofi Farkye is. Farkye egy rendkívül balszerencsés leosztásban kapott ki Chris Fergusontól, és a 31. helyen búcsúzott.
Ferguson megállíthatatlannak tűnt, és a mezőny élén, hatalmas zsetonelőnnyel fejezte be a játéknapot. Mike Sowers szintén jó formában játszott és a középmezőnyben végzett.
Az ötödik nap tétje a döntő asztal volt, a 20 versenyzőből hatan juthattak be a csütörtöki fináléba. Hosszas harc után Chris Ferguson és Mike Sowers továbbjutott a hatodik, mindent eldöntő játéknapra.
A hivatalos ültetés és zsetonállás a döntő előtt
1. Chris "Jesus" Ferguson - 1 565 000
2. Cornel Andrew Cimpan - 1 740 000
3. Pat Walsh - 2 200 000
4. Chris Karagulleyan - 4 080 000
5. Mike Sowers - 2 405 000
6. Binh Nguyen - 1 895 000
